Gyanús fénynek nézte a Holdat a rendőr

Gyanús fényt észlelt éjszakai őrjáratán egy rendőr Nagy-Britanniában, a "nyomozást" követően azonban csak a Holdat fedezte fel.

BL
2012. 09. 26. 15:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A felfedezés időbe telt, és izzasztó hegymenetbe. A rendőr miután egy worcestershire-i hegylánc tetején meglátta a fényt, rádióján beszámolt róla a kapitányságnak, és tudatta, hogy elindul kinyomozni a fény eredetét. Hozzátette, hogy mivel egyedül van, idővel erősítésre szorulhat.

Azt hitte, hogy illegális pásztorórán kaphat egy párt, mivel a hegyvonulat közismerten népszerű a szabadtéri szerelmeskedést kedvelők körében. A fényforrást autó reflektorának vélte. Húsz perc hegymászás után jött csak rá, hogy felsült: a Holddal szembesült. Rádióján röstelkedve szólt be a kapitányságra, hogy meglelte a fényforrást, de minden rendben.

Másnap nem szívesen ment be dolgozni. „Jól tudta, hogy sokat fognak röhögni rajta. Már reggel egy farkasember képét ragasztotta valaki az öltözőszekrényére” – idézte a The Daily Telegraph című brit lap a brit Police magazint, amely e heti kiadásában számolt be a még augusztus 31-én, a hónap második teliholdas éjén történt esetről.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.