Melegh György sörguru, ahogy magát nevezi névjegyén, megmutatta, hogyan kell helyesen sört csapolni. Nem, nem száraz pohárba kell, mert akkor a sör szénsavassága nem tud kiteljesedni, szökik, töpörödik a buborék, széttartanak a korsóban az ízek. Vizezett korsóba kell csapolni, bizony, mert akkor szépen oszlopba rendeződik a sör belseje a korsó falánál, s ott a buborék szép egyenletesen tör fölfelé. Igaz, hogy a víz miatt a sör keserűbb, mint szárazon, de az íz egységesebb, a buborékosság egyenletes és erőteljes. A tele korsóból selymesen csap ki a hab, s lefolydogál a korsó két oldalán. Most vagyunk készen, most lehet inni. A kortyolások eredményeképpen habfoszlányok ülnek meg a korsó belső falán. A törésekből lehet látni, hány korttyal ittunk meg. „Ez a mintázat a brüsszeli csipke” – mutatja a sörguru. Impozáns a mutatvány, mindenki a szakember köré gyűlik, de azért nekem jobban ízlenek a szép, határozott ízgerincű, kézműves sörök.
Melyik magyar sört innák a belgák?
Mikor a békésszentandrásiak söreit kóstoltam, azt gondoltam, magyar kézműves sört bátran lehetne a belgákkal kóstoltatni, nem maradnánk szégyenben. Kérdem a sörgurut, hogy ő milyen magyar sört töltene egy belga korsójába, mire ő azt mondja, a belgák biztosan Sopronit vagy Borsodit akarnának inni. És a magyar kézműves sörök? – kérdezem, hiszen hát Belgium tele van kis családi főzdékkel. Erre azt mondja, a magyar kézműves söröket nem lehet mindenfelé kapni, ezért a belgák nem ismerik, nem is keresik őket. Pedig mostanában már belvárosi bisztrók, éttermek hirdetik utcatábláikon büszkén, hogy náluk házi sört mérnek, de Palóc sört árulnak a Dunakanyarban is. Jöhetnek a belgák.
A palóc sörös házikóban arról hallunk, hogy az 1900-as években Magyarországon 1200 sörfőzde működött, most pedig mindössze 47 van, igaz, a sör legfőbb alapanyagait Magyarországon nem termesztik, nem gyártják, külföldről kell beszerezni. Feszegetem a határokat, kérdezősködöm a lambic sörökről, mivel bár afféle női söröknek tartják a gyümölcsös söröket, mégis ezek a legnépszerűbbek az utóbbi években, s ezek tudtak korábban tömegeket megnyerni a sörfogyasztásnak. (A sörfeszten egyébként szerepelt sütőtökös, bodzás, fügés, csokis, körtés, szilvás sör is a kínálatban.) Persze nagy a különbség a Soproni vagy a Borsodi gyümölcsös sörei s az éveken át kádakban érlelt kriek és más valóságos gyümölcssörök között. Igen sokat vesztek a tekintélyemből a sörös férfiak előtt mindezzel, ami már csak azért is furcsa, mert van egy északi országrészünk, ahol nincs is más, csak gyümölcs.
A megkóstolt sörökre bizony hamar meg kellett látogatnom az Oroszlános udvar előtt húzódó mosdósort, amelyről igen jó véleményem volt a korábbi pálinkafesztiválok idején. Elegendő számú, tiszta, rendben tartott fülke volt, mindig találtam bent WC-papírt, kezet mosni a fülkesor végén egy bádogvályú fölött lehetett kényelmesen – és ingyen. Ami szerintem fontos ott, ahol sok az alkohol, és ahol olykor kiszámíthatatlan, kinek mennyi árt meg, és hogyan működnek a vesék. Elhűlve láttam egy ifjú vécésnénit a bódésor elején üldögélni egy féltányérnyi kétszázas társaságában. Meg is kérdeztem tőle: hogy talán fizetős lett a WC? Azt akarta mondani, becsületkassza van, de talán nem használja túl gyakran a fenti előtagot, hát azt mondta helyette hirtelen, hogy tiszteletjegyet lehet váltani a vécére. Mire kijöttem kezet mosni, már egy másik hölgy pásztorolta a fénylő kétszázasokat. Kérdezte tőle valaki, mennyit kell itt fizetni, ő meg némán rábökött a kétszázasokra.
