Vilmos – II. Erzsébet királynő unokája, Károly trónörökös és a néhai Diana hercegnő elsőszülött fia, aki édesapja után a második a brit trónutódlási sorban – hitvesével, Katalin cambridge-i hercegnével nemrégiben Lord Linley-nek, az uralkodó néhai húga, Margit hercegnő fiának franciaországi kastélyában nyaralt. A hercegné bikini felsőjét levetve éppen a kastély úszómedencéje mellett napozott, amikor egy fotós teleobjektívvel, legalább egy kilométerről lekapta.
Az elmosódott, de így is felismerhető képek közül először a Closer című francia bulvármagazin közölt több újságoldalnyit, az elmúlt héten pedig számos más külföldi lap is hozott a fotókból, annak ellenére, hogy a brit királyi ház kártérítési pert helyezett kilátásba minden olyan sajtóorgánum ellen, amely közli a felvételeket.
A képek egyetlen brit lapban sem jelentek meg. A világhálón azonban futótűzszerűen terjedtek szét a hercegné pikáns fotói, és a The Sunday Times című vezető vasárnapi brit lap megbízásából készült országos felmérés során a megkérdezett felnőtt britek csaknem 20 százaléka bevallotta, hogy megtekintette az egyelőre ismeretlen fotós által készített képeket a különböző portálokon. Ez azt jelenti, hogy a brit sajtó bojkottja ellenére hétmillió brit látta eddig a félmeztelenül napozó Katalin hercegné fotóit.
Sajtójog
A The Sunday Times a közvélemény-kutatás eredményeit kommentálva ironikusan megjegyzi: a hercegi hitves kebleire kíváncsi britek nyilván kizárólag azért kattintottak a képeket közlő portálokra, hogy osztozzanak a házaspár felháborodásán, mivel egyébként a megkérdezettek 73 százaléka elítélte a felvételek nyilvánosságra hozását, 72 százalékuk pedig egyetértett azzal is, hogy az udvar jogi eljárást indított a képeket először közlő francia magazin ellen.
A felmérésbe bevont britek 61 százaléka azt is pártolná, hogy induljon büntetőper a lesipuskás fotós ellen. A The Sunday Times kommentárja szerint az ügy rávilágít arra a sajtószabályozási problémára, hogy bár jogilag lehetséges bizonyos anyagok közlésének megakadályozása a nyomtatott sajtóban, az interneten azonban ettől függetlenül továbbra is hozzá lehet férni a kifogásolt tartalmakhoz.
Katalin topless: a lakosság ötöde megnézte
A britek jó része elítéli Vilmos herceg félmeztelenül napozó feleségének lesifotózását, ötödük viszont így sem tudott ellenállni a csábításnak, és megnézte a képeket a neten.
2012. 09. 23. 17:54
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!