Az 1,15 hektáros területen, ahol a feltételezések szerint az angolszászok a 7. században telepedtek meg, az Oxford Archaeology régészeti szervezet szakemberei összesen háromszáz sírt tártak fel – olvasható a BBC News hírei között. A csontvázak előzetes vizsgálata szerint a temetőben a csecsemőktől az aggastyánokig minden korosztályból találtak maradványokat, ami Helen Webb antropológus szerint átlagos temetői „populációnak” felel meg.
Némely esetben a csontokon a lepra és a szifilisz jegyeit fedezték fel, a további antropológiai vizsgálatok során az elhunytak korát, nemét és egyéb betegségeit tervezik feltérképezni. Kutatják egyebek közt az ízületi bántalmak, a skorbut és az angolkór nyomait. Egyetlen temetkezésben sem találtak viszont semmiféle sírmellékletet.
„Ha a sírokban általában mást nem is, de megtaláljuk a halotti leplet összefogó tűket, ebben a temetőben azonban még ilyen leletek sem kerültek elő. A nincstelenek végső nyughelyét találhattuk meg” – hangsúlyozta Paul Murray, az Oxford Archaeology projektvezetője. Az ásatások során egy 9. századi templom maradványait is feltárták a régészek.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!