„Új időszak kezdődik a kínai felsőoktatásban”

Az új tanévben 188 hallgató kezdte meg tanulmányait a többségében professzorok által irányított kínai egyetemen – írja a Sina.com hírportál.

WL
2012. 09. 05. 7:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nyolc különböző tartományból összesen 188 hallgató kezdte meg hétfőn tanulmányait a felsőoktatás reformjának fellegváraként emlegetett sencseni Dél-kínai Tudományos és Technológiai Egyetemen (SISTC). Az oktatási intézmény több szempontból is újítónak számít a kínai felsőoktatásban. Egyrészről vezetését nem a központi vagy tartományi kormány választotta, a húszfős testület tagjai közt kisebbségben vannak a tartományi hivatalnokok, a többséget egyetemi tanárok adják, ők az intézmény irányításáért, pénzügyi tervezéséért és fejlesztési tervéért együtt felelősek. A szervezet külön törekvése az egyetemi bürokrácia minimálisra csökkentése is. Emellett a többi kínai egyetemtől eltérő módon a felvétel nem a Kínában mindent eldöntőnek számító központi vizsga (gaokao) eredményein múlik, félszáz diák egyedülálló módon már idén középiskolai eredményei és az egyetem saját felvételi vizsgáján elért pontok alapján jutott be. Az oktatás során a szimpla memorizálás megkövetelése helyett a kérdésfeltevésre, önálló gondolatok előhívására helyeződik a hangsúly, a színvonalat a több mint 70 nemzetközileg elismert oktatókból álló szakemberi gárda garantálja.

„Az SISTC-vel új időszak kezdődik a kínai felsőoktatásban – nyilatkozta Csu Csing-si (Zhu Qingshi) rektor. – Az egyetem reformon és innováción alapszik, a jövőben ez szolgál majd táptalajul, hogy az ország felsőoktatási reformjának úttörőjévé váljon.”

Önálló gondolatok nélkül

A Sencsen városa által 2,5 milliárd jüanos (90 milliárd forint) beruházással alapított egyetem támogatóinak száma bírálóinak számával vetekszik. Sokan megkérdőjelezik a szervezet által úttörőnek nevezett reformok mélységét, az intézmény valódi önállóságának fokát, munkatársainak felkészültségét. A terveket kritizálók azt is előszeretettel hangoztatják: a kínai felsőoktatás színvonalának igazi javítását egy egyetem önmagában nem fogja véghezvinni, ráadásul a kínai felsőoktatásból kikerülő fiatalokkal szembeni leggyakoribb panasz – miszerint nem elég eredetiek és nem képesek önálló munkavégzésre – oka a teljes oktatási rendszer minősége, az önálló gondolatok kiirtása, illetve hogy a magolásra nevelés már az általános iskolában elkezdődik.

A felsőoktatási rendszer színvonalának emelése Kínában a legfelsőbb szinteken kiemelt politika, a helyzet kezelésére a kormány 2010-ben tízéves tervet hirdetett. Ennek fontos lépéseként tavaly év végén az oktatási rendszert és a valós munkaerő-piaci igényeket összehangolandó, csökkentették azoknak a mesterszakoknak a számát, amelyeknek végzős diákjait nagy arányban diplomás munkanélküliség fenyegeti.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.