Az oktatás jövőjéről szóló rendezvényen Karl Gebauer úgy fogalmazott: a gyerekeknek a tanuláshoz „a hajtóerőt” a kíváncsiság és az aktivitásuk adja. Rámutatott: ha harmonikus a szülő és a gyermek kapcsolata, az megnyugtatja a gyermeket, és ez elősegíti a tanulást, csakúgy, mint az, ha a szülő értékeli a gyermek teljesítményét.
A szakértő megjegyezte: a tanároknak érezniük kell, mi iránt érdeklődnek igazán a gyerekek; emellett ha engedik őket játszani, egész életükre szóló élményeket szerezhetnek nekik. Ezáltal a konfliktuskezelés elsajátításán kívül empatikus képességeiket is fejleszthetik, ami szintén hozzájárulhat a tanulás hatékonyságának fokozásához. A játék során már az óvodásokkal is meg lehet ismertetni a tanulási folyamatokat, ezzel megteremthetők a későbbi absztraktabb tanulás alapjai – állapította meg.
Egy amerikai szociológust idézve a pedagógus kiemelte: „az egymással való bánásmódunk a kölcsönös empátiánkon nyugszik, ami az emberek lényéből fakad”, a gyerekek pedig másfél éves koruktól kimutathatóan képesek együtt érezni valakivel.
Reinhard Kahl hamburgi újságíró és filmrendező álláspontja szerint a tanulás „a kiteljesedett élet fontos eleme, egy életre szóló projekt, amellyel életpályánkat építjük fel”. Mint mondta, az iskolákban jó alaplégkörre és elismerésre van szükség, hogy a diákok úgy érezzék, szívesen látják őket az iskolában, ahol azonban nem csak a tananyagot kell átadni.
Emlékeztetett több kutatási eredményre, amelyek szerint az oktatásra szánt összegek a nemzetgazdaságnak legalább 11 százalékos hasznot hoznak. Annak, hogy mégsem fektetnek az oktatásba a mai átlagnál jóval több tőkét, véleménye szerint az az oka, hogy a befektetők „nem hisznek” ezeknek az adatoknak.
