Hajtóvadászat indult az emberölő elefánt után

Hajtóvadászatot indítottak a nepáli hatóságok egy vadon élő elefántbika után, amely legkevesebb nyolc ember életét oltotta ki az elmúlt években.

GB
2012. 12. 27. 0:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nepáli kormány tíz napja utasította a hadsereget, hogy nyújtson fegyveres segítséget a vadőröknek elejteni a Dhrube nevű hím elefántot, amely csak az idén négy embert taposott halálra a fővárostól, Katmandutól 80 kilométerre délnyugatra fekvő Csitvan Nemzeti Parkban és az azt övező falvakban, további négyet pedig a megelőző négy évben. „Hazai és nemzetközi kötelezettségeink tiltják elefánt leölését, de ebben az esetben kénytelenek vagyunk kivételt tenni, mert az elefánt már túl sok emberéletbe került” – indokolta a döntést a nemzeti park fővadőre, Dzshamak Bahadur Karki.

A nemzeti park emberei idén már csapdába csalták az őrjöngő elefántot, hogy levágják az agyarát abban a reményben, hogy attól megszelídül, de az intézkedés nem hozott eredményt: az állat december közepén egy 65 éves férfit és 60 éves feleségét taposta halálra. A legújabb tragédia után a környékbeli falvak lakói fellázadtak, és az elefánt által megölt házaspár holttestével eltorlaszolták a nemzeti parkhoz vezető utat, tétlenséggel vádolva a kormányt. A hatóságok a tüntetés után döntöttek a „sorozatgyilkos” ormányos kilövése mellett.

Eredendően szelídek

Két állatvédő szervezet, az Animal Nepal és az AWNN közös nyilatkozatban tiltakozott a legelső áldozatáról, egy járőröző katonáról elnevezett Dhrube tervezett kilövése ellen. Az állatvédők szerint az elefántok eredendően szelíd állatok, s csak provokáció esetén támadnak emberre. Szerintük a problémát az okozza, hogy az ember kudarcot vallott az állatokkal való bánásmódban. Dhrube esetében úgy vélik, az elefántbika azért frusztrált és dühös, mert nincs mellette egy nőstény.

Nepálban háromszáz elefánt él, közülük száz megszelídített állapotban a turistákat viszi a hátán az őserdei túrákon.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.