A sok ezernyi dokumentum és személyes tárgy a néhai elnök tanácsadójának, David Powersnek a birtokában volt, aki 1998-ban hunyt el. A relikviákat néhány éve fedezték fel Powers rokonai, amikor el akarták adni a férfi arlingtoni házát.
Powers az elnök közvetlen környezetéhez tartozott 1946-tól egészen Kennedy 1963-as meggyilkolásáig. Később is közeli kapcsolatban maradt a Kennedy családdal, és 1994-es visszavonulásáig ő volt a bostoni John F. Kennedy Elnöki Könyvtár és Múzeum kurátora.
A massachusettsi aukción többek között elkelt az elnök San Antonióban és Dallasban töltött két utolsó napjának részletes időbeosztását leíró dokumentum. De a kikiáltási tételek között szerepelt a first lady, Jackie Kennedy többtucatnyi levele, az elnök bejegyzéseivel ellátott számos könyv, valamint az a toll is, amellyel az elnök fontos rendelkezést szignált a kubai válság alatt.
Kennedy Air Force One jelzésű repülős dzsekijéért eredetileg 20-40 ezer dollár közötti árat vártak, ám végül ennek több mint tízszereséért, 570 ezer dollárért kelt el.
Az aukciót lebonyolító Dan Meader Powers szerepét úgy jellemezte, hogy „ő volt az amerikai nép szeme és füle, ő tartotta a kezét a nemzet pulzusán”. Powers együtt utazott az elnökkel, vele haladt az autós konvojban, figyelte a tömeg reakcióit, és tapasztalatairól informálta Kennedyt – fűzte hozzá.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!