Fia született Hugh Grantnek

Kisfia született Hugh Grant brit filmszínésznek. Az örvendetes eseményről a sztár számolt be mikroblogjában.

WA
2013. 02. 17. 16:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint szombati Twitter-bejegyzésében írta: azt üzeni az újságíróknak, nagyon boldog, hogy kislányának már öccse is van. Mindkét gyereket imádja, és édesanyjuk csodálatos. Kisvártatva szükségesnek tartotta még egy újabb bejegyzésben leszögezni, hogy ő a kisfiú apja.

Az 52 esztendős Grant, akit többek között a Sztárom a párom vagy az Egy fiúról című filmjeiből ismert meg a világ, nem fedte fel az újszülött nevét. A színész és élettársa, Tinglang Hong első gyermeke két évvel ezelőtt született. Az anya pár nappal később bírósági úton tiltotta ki az életüket megkeserítő lesifotósokat a környezetéből.

Grant elkötelezetten harcol a brit bulvársajtó megzabolázásáért. Szombati Twitter-üzenetében megjegyezte, hogy kisfia születési bizonyítványát már megszerezték bizonyos lapok. A mikroblogban akarta elejét venni a további vizsgálódásoknak azzal, hogy megerősítette a gyermekáldást. „Remélem, így békében hagyják a családomat” – fűzte hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.