A „Bulsara emlékére” angol nyelvű feliratú táblán egy francia szöveg is olvasható: „minden szeretetemmel mindig közel leszek hozzád”, és egy M betű jegyzi a táblaállító kilétét – adta hírül a Daily Mirror című brit napilap honlapján.
Farrokh Bulsara volt Freddie Mercury valódi neve, utóbbit akkor vette fel, miután 1971-ben a Queen együttes megalakult. M. pedig nem más, mint Mercury egykori szerelme és élettársa, Mary Austin, aki az énekes halála után örökölte annak 10 millió font értékű Garden Lodge-i otthonát. Freddie hamvainak hollétét eddig senki nem ismerte. Feltételezték, hogy a hamvasztás után Mary Austin kapta meg az urnát, de ő erről soha nem nyilatkozott. Szóvivője most sem volt hajlandó kommentálni a brit lap hírét.
A Kensal Green-i temető honlapja szerint emléktáblát csak az kaphat a temetőben, akinek hamvait szétszórták a szóróparcellában. Egy Queen-rajongó elmondta: az köztudott volt mindenki számára, hogy Freddie-t 1991-ben elhamvasztották a Kensal Green-i temetőben, de teljes talány volt az, hogy hol helyezték örök nyugalomra. „Egyes életrajzírók szerint a hamvakat még csak el sem vitték Kensal Greenből a hamvasztás után több mint egy évig. Az emléktábla felfedezése valóban izgalmas, és egy nagy áttörést jelenthet” – fejtegette.
A biszexuális Mercury Mary Austint feleségének nevezte, a nő örökölte a sztár által hátrahagyott lemezek szerzői jogait. A Queen világszerte mintegy 300 millió lemezt adott el. Utolsó turnéjuk keretén belül Magyarországra is eljutottak, ahol 1986. július 27-én a Népstadionban léptek fel 70 000 néző előtt. A koncertről a Mafilm forgatott koncertfilmet, Hungarian Rhapsody: Queen Live in Budapest címmel.