A hétfőn tartott ünnepélyes tanévnyitón Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök–vezérigazgatója hangsúlyozta: a vasút számára fontos, hogy hosszú távon rendelkezésre álljon a szakképzett munkaerő. Ungvári Csaba, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy tavaly nőtt a vonaton utazók száma, ami mutatja, szükség van a vasútra. Dávid Ilona kiemelte, hogy a most indított tanfolyam iránt jelentős érdeklődés mutatkozott, mintegy 1100 jelentkezőből választották ki a képzésben részt vevő 21 hallgatót, köztük Magyarországon először 7 nő is van.
Drága, de fontos a motorvonat-vezetői tanfolyam
A MÁV Zrt. elnök–vezérigazgatója utalt arra, hogy MÁV-Start Zrt. és a GYSEV korszerű motorvonatokkal rendelkezik, és a jövőben is vásárolnak hasonlókat. Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója elmondta: a társasághoz a tavaly megkötött szerződések alapján az idei év vége felé megérkezhet az első modern, zöld–sárga színű Flirt motorvonat, ezért számukra is lényeges, hogy gyakornokaik elvégezzék a motorvonat-vezetői tanfolyamot.
Tura Szvetlána, a Baross Gábor Oktatási Központ vezetője közölte: az 1964 órás képzést tíz modulban valósítják meg, ezen belül 320 órát tesz ki a gyakorlati oktatás. Egy mozdonyvezető képzése mintegy 1 millió forintba kerül, ezenfelül ki kell még fizetni az orvosi vizsgálat és a hatóság díjait.
Már csak a kedvező finanszírozási bírálatra várnak
Ungvári Csaba a MÁV-Start motorvonat-beszerzési tenderével kapcsolatban az MTI érdeklődésére elmondta, a vasúttársaság benyújtotta az európai uniós forrásból való támogatási kérelmet a motorvonatok finanszírozására, várják a kedvező kormányzati, illetve uniós döntést. A motorvonattendert a jelenlegi, 2013-ig tartó uniós költségvetési ciklusban szeretnék lebonyolítani, azaz 2015 végéig kellene lezárni minden elszámolást. Ez azt is jelenti, hogy 2015 közepéig szállítani kellene a motorvonatokat, így az elkövetkező egy-két hónapban meg kell születniük a beszerzéshez kapcsolódó döntéseknek.
A MÁV-Start Zrt. múlt év novemberében hirdetett nyílt közbeszerzési eljárást saját részre 42, a GYSEV számára 6 villanymotorvonat beszerzésére. A kiírás szerint a járműveket 2015. szeptember 30-áig kellene szállítani. A kiírásra egyedül a Stadler Bussnang AG adott be ajánlatot.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!