Oviparádé: segít az eligazodásban

Már az óvodák és a bölcsődék is széles választékban kínálják a szolgáltatásokat, nem egyszerű a gyermeknek legjobban megfelelő intézményt kiválasztani. Az Oviparádé ebben segít.

2013. 02. 19. 9:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Még két hónap áll rendelkezésére a kisgyermekes szülőknek, hogy megfelelő óvodát találjanak gyermeküknek. Egy évvel a köznevelési törvény változása után sem egyértelműek az óvodákra és óvodásokra vonatkozó jogszabályváltozások, annak ellenére, hogy az új rendszer életbe lépésének határideje vészesen közeleg. A szülők tájékozatlanok, hiányos információkkal rendelkeznek kötelezettségeik és jogaik tekintetében is. Március 2-án a Millenárison megrendezésre kerülő Oviparádé szervezői szakemberek segítségével szeretnének lehetőséget nyújtani a szülőknek a tájékozódásra.

Sok szülő fél attól, hogy nem ő, hanem az óvodavezető dönthet arról, gyermeke 6 vagy 7 évesen kezdje az iskolát. Ugyanakkor az óvodavezetők továbbra is kényszerpályán mozognak; szakmai meggondolásaikat sok esetben az infrastrukturális szempontok előtérbe helyezése határozhatja meg. Az önkormányzati óvodai és bölcsődei férőhelyek száma a főváros több kerületében továbbra is elmarad az igényektől, ami arra kényszeríti a szülőket, hogy alternatív megoldásokat keressenek gyermekük elhelyezésére.

A jelenlegi szabályozás nem támogatja az egyedi igényeket megfogalmazó, öntevékenyen szerveződő szülői csoportokat a családi napközik és alternatív megoldások kialakításában. Ennek ellenére mégis sok olyan elkötelezett szakember van, aki valami újat, mást, innovatív intézményt szeretne létrehozni az önkormányzati rendszer mellett, annak kiegészítéseként.

A március 2-án megrendezésre kerülő Oviparádé célja, hogy a megjelenő alapítványi, magánóvodákon és bölcsődéken keresztül betekintést nyújtson a nevelési módszerek sokszínű lehetőségeibe. A rendezvény kínálatából válogató szülők felkészülten választhatják ki a leginkább megfelelő intézményt gyermeküknek. A jogszabályi változás legfontosabb elemei elérhetők honlapunkon az alábbi címen: http://jovoiskolaja.hu/oviparade/ovodai-szabalyozas. Az alternatív óvodák számos speciális nevelési és ismeretterjesztési szolgáltatást kínálnak, melyeket élőben mutatnak be március 2-án a Millenárison, a D csarnokban.




Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.