Az 58 éves David Rantát egy New York-i kórházban ápolják, ahová péntek éjjel szállították szívroham miatt – közölte ügyvédje, Pierre Sussman. Rantát csütörtökön engedték ki a börtönből. Huszonhárom évet töltött a rácsok mögött, mivel 1990 februárjában bűnösnek találták egy haszid zsidó rabbi megölésében és gépkocsija elrablásában azt követően, hogy előzőleg megpróbált kirabolni egy gyémántfutárt. A Brooklyn körzeti ügyészség most megállapította, hogy súlyos tévedés volt az ellene folyó eljárás.
„Ahogyan a kezdetektől mindig is hangoztattam, semmi közöm nem volt az ügyhöz” – mondta Ranta csütörtöki szabadulásakor a rá várakozó újságíróknak.
Az eset annak idején nagy visszhangot kapott, a hatóságok gyorsan példás büntetést akartak kiszabni az elkövetőre. Az ügy felülvizsgálatánál azonban kiderült, hogy a koronatanú, egy akkor még tinédzser fiú, aki azonosította Rantát – több ember közül őt választotta ki mint elkövetőt –, közölte, annak idején nem ismerte fel a férfit. Csak azért választotta őt, mert az egyik nyomozó azt mondta neki: válaszd ki a nagy orrú palit.
Egy besúgó és barátnője, akik a férfit nevezték meg a lövöldözőként, később beismerték az ügyészeknek, hogy kitalálták történeteiket csak azért, hogy üzletet kössenek a hatóságokkal saját ügyüket illetően.