Március 14–17.
Négynapos fesztivállal ünnepli meg március 15-ét és a tavasz beköszöntét Balatonfüred. Kiállítás, koncertek, irodalom, színházi előadások és megidézett forradalom az év első füredi fesztiváljának programjában. Megnyílik az impresszionista szobrászat legnagyobb hatású alkotója, Auguste Rodin kiállítása, koncertet ad a Csík zenekar, Ferenczi György, a Kisfaludy Színház pedig több előadást állít színpadra.
Ismét megelevenedik majd a reformkori városrész, március 15-én rendhagyó irodalom, színházi előadások valamint sajátos reformkori séta Jókai Mórral és Laborfalvi Rózával várja az érdeklődőket. Az esti megemlékező ünnepséget hangulatos fáklyás felvonulás vezeti fel.
Részletes program: http://balatonfured.hu/
Agykutatás hete
A kiállítás előtt magyar agykutatók – Somogyi Péter és Freund Tamás – ültetnek fát a Tagore sétányon, majd tartanak a laikusok számára is érdekességekkel szolgáló előadást az agyról. Ehhez kapcsolódóan a füredi szerkesztésű folyóirat, a Tempevölgy külön irodalmi kötetet ad ki „ A csontfalak közt valami történik” címmel.
Auguste Rodin tárlata
A Szépművészeti Múzeumtól érkező alkotások most először lesznek láthatók együtt a fővárosi galérián kívül. Az impresszionista szobrászat legnagyobb hatású képviselője, az első szobrász, aki az emberi testet a maga természetességében ábrázolta, három hónapra költözik a városba. Itt lesz Érckorszak című híres szobra, amely a maga korában nagy botrányt kavart, mert úgy tartották: az alkotó élő alakról vette a gipszmintát. A szobrok, grafikák és rajzok mellett a művész kultúrtörténeti értékű levelezése is látható lesz a Vaszary Villában. A város fejlesztésében a tárlat teljes anyaga, videókkal együtt megtalálható a Balatonfüred nevű okostelefon-alkalmazásban. A modern audioguide tartalmas információkat ad a műtárgyakról és a művészről.
Ferenczi György
A szájharmonika-művész, énekes, hegedűs és gitáros a Rackajam formációval kiegészülve Petőfi Sándor verseit szólaltatja meg. Blues, népzene, versinterpretálás, humor és szívből jövő muzsika. – Ma két zene határozza meg a muzsikámat: a népzene és Jimi Hendrix. Kedvenc költőm pedig Petőfi. Aki a rock and rollt életformájának vallja, az nem mehet el Petőfi mellett úgy, hogy ne ragadja meg a belőle sugárzó energia és életöröm. Velem sem történt ez másként – így Ferenczi, akit már húsz évvel ezelőtt a trossingeni szájharmonika-világbajnokságon a világ legjobb szájharmonika-játékosának választottak.
Csík zenekar
A népzenét újraértelmező zenekar ismét bizonyíthatja, hogy a nagy népszerűséget hozó Quimby-sláger feldolgozása mellett számos gyönyörű dalt játszanak még saját hangszerelésükben. A magyar népzene jelenleg kétségkívül egyik legnépszerűbb és legelismertebb formációja az Anna Grand Hotel dísztermében ad koncertet.
Kisfaludy Színház
Előadások gyerekek és felnőttek számára. Újra kinyit a Mesekastély, Pörköltészet címmel a gasztronómiát és a költészetet elegyítő irodalmi menza, A helység kalapácsa groteszk vásári komédiában és Arany János hőskölteménye – mind a füredi színház szervezésében, illetve előadásában.