A Malecónon, a kubai főváros tengerparti sávjában mind gyakrabban látni a fekete – azaz diplomáciai – rendszámos Hummerek, BMW-k, Mercedesek mellett sárga – vagyis helyi megkülönböztetés nélküli – rendszámúakat is.
A 2011-ben meghirdetett szociális és gazdasági újítások, s így a piacgazdaság bizonyos elemeinek átvétele eredményeként Kubában ma már több száz magánüzemeltetésű étterem, szépségszalon és kávézó várja vendégeit, akik között egyre nagyobb arányt képviselnek a helybéliek.
Az önálló munkavégzés lehetőségének kiterjesztése hozzájárult ahhoz, hogy jelenleg több mint 400 ezer „cuentapropista”, vagyis számlaképes vállalkozó dolgozhasson a szigetországban, ami ugyan még mindig kevés ahhoz képest, hogy az ország lakossága 11,1 millió, ugyanakkor elegendő ahhoz, hogy felpörgesse a fogyasztást.
„A \'cuentapropistákkal\' sokat változott a helyzet” – mondta a francia hírügynökség tudósítójának egy névtelenül nyilatkozó nő, egy havannai utazási iroda vezetője. Mint elmondta, most már sok kubai is a festői Varaderóba, vagy más felkapott helyi üdülőhelyre (Los Cayos) megy nászútra, vagyis azokra a strandokra, ahonnan egészen 2008-ig ki voltak tiltva.
„2012-ben 53 ezer dollár (12,5 millió forint) értékben adtam el utazási csomagokat kubaiaknak”– újságolta örömmel egy másik helyi utazásiiroda-vezető, hozzátéve, hogy őt is megdöbbentette ez a nagy érdeklődés.
A kubai luxusszállodák árszínvonala pedig korántsem a hazai átlagkeresetekhez igazodik. Az átlagban 20 dolláros (4720 forintos) havi fizetéshez képest megfizethetetlennek tűnik az a körülbelül 200 dollár (47 200 forint), amelyet egy éjszakáért kérnek például a varaderói ötcsillagos hotelek. Az, hogy mégis látni itt vakációzó kubaiakat, legfőképpen a külföldről hazaküldött pénznek, a remesának köszönhető.
Az ENSZ szerint évente több mint 2 milliárd dollárra tehető a hazautalások nagysága, ami majdnem annyi, mint a karibi ország éves idegenforgalmi bevétele. 2012-ben rekordszámú, mintegy 400 ezer kubai emigráns látogatott haza, közülük sokan egy vállalkozás beindítását lehetővé tevő dollármennyiséggel érkeztek.
A Kubában az utóbbi években végbement változás lemérhető a Fidel Castro volt kubai államfő által az 1990-es években engedélyezett úgynevezett paladarok, azaz magántulajdonban lévő éttermek forgalmán is. (A paladar szót kizárólag Kubában használják a vendéglátóegységek megnevezésére.
A kifejezést a szigetországban az 1990-es évek elején – az első kubai vállalkozói engedélyek kiadásával egy időben – bemutatott Vale Todo című brazil tévésorozatból vették át, amelynek főhőse a Paladar nevű étteremlánc vezetője volt.) Míg a korábban érvényes előírások szerint maximum 12 terítékkel és kizárólag családi személyzettel működhettek ezek a vendéglők, addig ma már 50 teríték és képzett munkaerő felvétele is engedélyezett számukra, lehetővé téve ezáltal a színvonalas kiszolgálást.
A gazdasági reformok hatása Havanna nagy szállodáinak fitnesztermeiben is tetten érhető. Az ide járók fele ma már a kubaiak közül kerül ki, akik megengedhetik maguknak, hogy akár ezer dollárba (236 ezer forintba) kerülő éves bérletet vegyenek.
Noha a változásnak már kézzelfogható jelei vannak Kubában, a feltűnő jómód megjelenése feltehetően még várat magára. Az emberek többségének fejéből ugyanis még jó ideig nem törölhető ki az öt évtizeden át uralkodó egalitárius szemlélet, ahogy annak a szomszédnak a példája sem, akit a „törvénytelen meggazdagodásért” jelentettek fel.
Ahogy azt Raúl Castro februárban – újabb ötéves államfői megbízatása kezdetén – megfogalmazta: Kubában a cél egy olyan társadalom megteremtése, amely „kevésbé egyenlő, de igazságosabb”.
