Olajbáró hozza rendbe a francia templomot

A falu lakói már korábban is kaptak segítséget, akkor egy bankár végrendelkezett vagyonáról a falu szegényei javára.

KZ
2013. 03. 28. 17:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az amerikai vállalkozó százezer dollárt ajánlott fel a restaurálási munkálatokhoz Aurignac-nak. A település múltja 35 ezer évre nyúlik vissza: erről a helységről kapta nevét az aurignac-i kultúra, Európa és Délnyugat-Ázsia régészeti kultúrája, miután itt tárták fel első lelőhelyét.

A falu 13. századi temploma, a Pireneusok láncaira lenyűgöző kilátást nyújtó grófi kastély, a középkori utcácskák és a kőházak tavaly májusban ejtették rabul a texasi olajbárót és nejét, egy ismerősük lánya ugyanis ott tartotta esküvőjét. A mélyen hívő – és névtelenséget kérő – házaspárt lesújtotta, hogy a templom teteje omladozik, így újévkor százezer dolláros csekket küldött a falu karbantartásáért felelős szervezetnek. „Boldogság egy ilyen ajándék” – mondta Jean-Michel Losego, az 1300 lelkes település polgármestere.

Aurignac történetében más amerikai jótevő is akadt: 1911-ben a falu szülöttje, a szegénysorból dallasi bankárrá lett Bertrand Adoue végrendeletében kikötötte, hogy vagyona egy részét a francia falu szegényeinek megsegítésére kell fordítani – emlékeztetett a La Dépeche du Midi című lap.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.