Húsvét alkalmából várja utasait a Mátravasút. Március 30-án a szalajkaházi, 31-én pedig a mátrafüredi vonalon közlekednek hagyományos, gőzmozdony-vontatású vonatok. Szintén 31-én, valamint április 1-jén Szalajkaháznál kincskereső túrára is indulhatnak az érdeklődők. Emellett nyuszivonat indul az Egererdő Zrt. kisvasútjain. Március 30. és április 1. között Felsőtárkányon tojáskereséssel, Szilvásváradon tojáskereséssel, kézműves foglalkozásokkal és nyuszisimogatóval várják a gyerekeket.
Szintén húsvét alkalmából, április 1-jén Kismaros és Királyrét között gőzvontatású nosztalgiavonatok is közlekednek a Morgó nevű gőzössel. Március 30-ára, 31-ére és április 1-jére tojáskereső versenyt hirdettek korhatártól függetlenül a Királyréti Hajtánypályán, melynek jutalma megtalált csokitojás.
Új, dízel–elektromos hibrid motor hajtja az Egererdő Zrt. által működtetett Szilvásváradi Erdei Vasút felújításon átesett mozdonyát. A tervek szerint a felújított mozdony nagypénteken az utazóközönség előtt is bemutatkozik.
Húsvéti vonatozás lesz a Csömödéri Állami Erdei Vasúton is. Március 30-án Lentiben és Csömödéren az állomás területén, illetve a vonaton nyuszifészek- és csokitojás-keresgéléssel, húsvéti fejtörővel és nyuszisimogatóval várják a gyerekeket.
Kikapcsolódva ünnepelhetik a húsvétot a Mecsekben is, a Diósjenői Erdei Szabadidőparkban, ahol egész napos programok várják az idelátogatókat. Lesz tojásfestés, tojásfaállítás, fülbevaló-, karkötő-, táskadíszkészítés, gyöngyfűzés és tojáskereső verseny. Fellép az Álomzug Társulás, valamint a park területén az alábbi játékok vehetők igénybe: minigolf, trambulin, íjászat, foci, tollaslabda, röplabda, lengőteke, mölkky, játszóterek, patkóhajítás, bárány-, nyuszi- és kecskesimogató.
Szintén húsvéti programokkal várják az érdeklődőket a Nyírjesi Füvészkert és Vadasparkban is. Április 1-jén 10.00 és 17.00 óra között kézműves-foglalkozásokkal, arcfestéssel, nyuszi- és báránysimogatóval, erdei lovaskocsikázással, valamint kutyabemutatóval szórakoztatják a gyerekeket.