Fél évig halogat egy átlagos férfi

A brit átlagférfi fél éven át „gyűjti az erőt” arra, hogy otthon megjavítsa, megszerelje az apró-cseprő dolgokat.

tt
2013. 04. 16. 12:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy izzócsere, egy szögbeverés halogatásának oka általában az időhiány, a szaktudás vagy a lelkesedés nemléte. A felmérés szerint 41 százalékos a hozzá nem értés miatt tehetetlenkedők, majd idővel szakembert hívók hányada. Vannak azután olyan feladatok, amelyek megoldása önmagukban is legalább féléves halogatást szenved. Ilyen például a foltos szőnyeg kitisztítása vagy kitisztíttatása, a csepegő csap megjavítása vagy cseréje.

A kutakodást végző Homebase nevű brit cég tízes toplistát állított össze az otthonok javításra szoruló dolgaiból. Az első helyre a falakon lévő foltok kerültek, a másodikra a villanykörtecserék. A bronzérem a nyikorgó padlóléceknek jutott. Negyedik a szőnyegtisztítás, ötödik a lepattogzott festék, hatodik a festmények falra rögzítése. Hetedik lett a háló-, illetve fürdőszoba falainak penészedése, nyolcadik a tapétaleválás, kilencedik a fugakipergés, tizedik a csepegő csap.

Ugyancsak „balsikerlista” készült azokról a teendőkről, amelyeket az otthonok gazdái hiába, vagy eleve meg sem próbálnak önerőből elvégezni. Ezen az első a padlójavítás, második a csapcsöpögés, harmadik pedig a tévéantenna megszerelése. Negyedik a törött ablaküveg cseréje, ötödik az elektromos vezetékek megjavítása, hatodik a hiányzó járólap pótlása, hetedik az eltörött zár cseréje, nyolcadik a rakoncátlankodó vécétartály, kilencedik a vakolathiány, tizedik pedig az eltört vagy hiányzó tetőcserép cseréje – adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.