A 2010-ben indult Terézanyu pályázat célja a nők társadalmi megbecsülésének és önbecsülésének növelése. A kezdeményezés fókuszába minden évben egy tabutéma kerül, arra ösztönözve a résztvevőket, hogy őszintén és kendőzetlenül írjanak tapasztalataikról, érzéseikről, ezzel is támogatva a témáról való párbeszéd elindulását – olvasható a szervezet sajtóközleményében.
Tavaly csaknem 400 írás érkezett be a pályázat felhívására az ország minden szegletéből. Beke Zsuzsa, a Richter kommunikációs vezetője úgy látja, ez a szám jól mutatja, hogy miért van szükség a kezdeményezésre. „A mai nőknek irreális elvárásoknak kell megfelelniük. Az elmúlt években azt láttuk, hogy mégis rengetegen éreznek lelkiismeret-furdalást, amiért nem tudnak nekik eleget tenni. A nők társadalmi megbecsülésének és önbecsülésének elengedhetetlen része, hogy őszintén merjenek beszélni az őket érintő témákról, és így megtapasztalhassák, hogy nincsenek egyedül, és nem maradnak magukra a problémáikkal.”
A pályázat idei témája az anya–lánya kapcsolat, mellyel Rácz Zsuzsa író szerint igazi darázsfészekbe, egészen pontosan családi fészekbe nyúlnak idén. „Az édesanyánktól kapott minta meghatározza egész életünket, de különösen gyermekünkkel való kapcsolatunkat. Érdemes tisztában lennünk azzal, hogy a kapott batyuból mit szeretnénk átadni saját lányunknak és mit nem. De erről ritkán beszélünk nyíltan, mint ahogy arról is, hogy a bensőséges anya–lánya kapcsolat kialakításához gyakran feszültségekkel teli út vezet.”
A témáról a pályázat arcai, Lázár Kati Kossuth-díjas színésznő és szintén színésznő lánya, Jordán Adél is beszélt – így bátorítva a nőket, hogy ők is írják meg saját történetüket. „Nagyon erős közöttünk az összetartozás, és éppen ezért sok az ellentét is. Ahogy a bogár görgeti maga előtt a terhét, én is úgy hozom magammal az igényt, hogy ha nekem nem is sikerült olyan jónak lennem, mint akartam, attól még a lányomtól elvárhatom, hogy jó legyen helyettem is. Adja Isten, hogy Adélnál ennek vége szakadjon” – vallott érzéseiről Lázár Kati. Édesanyjára reagálva Jordán Adél hozzátette, hogy a nagy hasonlóság a mai napig konfliktusokat okoz kettejük között – olvasható a közleményben.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!