John F. Kennedy halálára emlékeznek

John F. Kennedy meggyilkolásának 50. évfordulójára emlékezve két új kiállítással és egy filmmel várja az érdeklődőket a washingtoni Newseum.

tt
2013. 04. 13. 13:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Newseum egész éves megemlékezéssel készül a merénylet évfordulójára. Egyik tárlata azon eseményeket és beszámolókat veszi sorra, amelyek Kennedy 1963. november 22-ei meggyilkolását követték, míg a másik, szintén pénteken megnyíló kiállítása a néhai elnök saját fotósa által készített fényképeket vonultatja fel.

A nagyközönség most láthatja először az elnök gyilkosának tartott Lee Harvey Oswald – letartóztatásának idejéből való – személyes tárgyait, köztük ruháit (egy kabátot, amelyet a rendőrség szerint a férfi eldobott), a pénztárcáját, és egy pokrócot, amelyben fegyverét rejtette el egyik barátja garázsában. A tárgyakat a Nemzeti Levéltártól kapta kölcsön az intézmény.

 

A kiállításokon több mint száz ritkán látható tárgyat is szemügyre vehetnek az érdeklődők, köztük azt a nyolc milliméteres kamerát, amellyel Abraham Zapruder rögzítette a merényletről készített legendás amatőr felvételt. Az A Thousand Days című új film, amelyet péntektől vetítenek a múzeumban, Kennedy elnökségét és családi életét mutatja be.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.