A rubinvörös alapon rózsaszín és kék lótuszokkal díszített edény, amely az 1662 és 1722 között uralkodó Kanghszi császár idejéből származik, 9,5 millió dollárért (2,2 milliárd forint) cserélt gazdát az aukción, ezzel finoman szólva is túlszárnyalta az előzetes becsléseket: több mint a 140-szeresét produkálta annak az árnak, amelyet három évtizeddel ezelőtt fizettek érte.
Az edényt végül egy hongkongi kerámiakereskedő szerezte meg. Mint azt Nicolas Chow, az aukciósház ázsiai részlegének munkatársa elmondta, a piacon lévő kínai műkincsek legnagyobb hányada ma Kínába kerül vissza.
A hongkongi aukciós szcénát ez idáig uraló nemzetközi óriások – a Christie’s és a Sotheby’s – mellett tavaly ősszel a vezető kínai aukciósháznak, a China Guardiannek is sikerült megvetnie a lábát a területen: debütáló licitjét követően a cég a múlt héten egy másik árverést is tartott.