Méhnyakrák: ingyen kapják az egri leányok az oltást

Ingyenesen biztosítja a méhnyakrák és nemi szervi szemölcs elleni oltóanyag döntő hányadát Eger önkormányzata a városban élő 13-14 éves lányok számára.

2013. 04. 12. 16:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Habis László (Fidesz–KDNP) közölte: a város a csaknem 90 ezer forintba kerülő, három oltásból álló sorozat második és harmadik vakcináját fizeti ki, így a szülőket csak az első oltás 15 290 forintos költsége terheli. Az önkormányzat a házi gyermekorvosokat kérte fel az oltás beadására, a szervezési feladatokat pedig a védőnői szolgálat és az Eger Város Védőnői a Családokért Alapítvány látja el.

Ebben a helyzetben arra kérik a szülőket, hogy a beleegyező nyilatkozatot a gyermek lakcímkártyájának bemutatásával együtt adják le a védőnői szolgálatnál. A szülői önrészt az alapítvány számlájára kell befizetni. Mindennek nyomán a 13 éves lányok április 29-től október végéig kaphatják meg az oltássorozatot – tudatta a polgármester.

A méhnyakrákért felelő humán papilloma vírus (HPV) az egész világon, így hazánkban is elterjedt. Élete során az emberek 50-80 százaléka átesik valamilyen HPV-fertőzésen. A nem rákkeltő típusok szemölcsöket okoznak a külső nemi szerveken. Ezek jóindulatú elváltozások, de kezelésük kellemetlen és hosszadalmas.

A rákkeltő típusok úgynevezett rákmegelőző és rákos elváltozásokat, jellemzően méhnyakrákot okozhatnak. Ma Magyarországon évente mintegy 1200 új méhnyakrákos esetet ismernek fel, évente átlagosan 500 fiatal-középkorú nő hal meg ebben a betegségben.

A védőoltás az immunrendszert készíti fel a meghatározott HPV-típusok által okozott fertőzések kivédésére. Az oltás hatékonyságát növeli, ha a szexuális élet megkezdése előtt kerül beadásra.

A védőoltás számos országban támogatott, hazánkban azonban a nem támogatott gyógyszerek közé tartozik.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.