„Május 24-én vége a Magyarok a világ nyolcezresein Kancsendzönga-expedíciójának, mely egy sikeres csúcsmászás után tragédiával végződött: Erőss Zsolt és Kiss Péter is eltűnt a hegyen ereszkedés közben. A keresés eddig folyt, remény azonban már az eltelt idő miatt nincs” – írja Vincze Szabolcs. – Kollár Lajos expedícióvezető szerint bele kell törődnünk a két hegymászó elvesztésébe, az expedíciónak pedig le kell vonulnia a hegyről az érkező monszun miatt. Mégis, mi történhetett? – teszi fel a kérdést a szóvivő.
„Most is vannak fenn serpák kutatni, és a koreait is menteni” – írta május 23-án délelőtt Kollár Lajos, a magyar Kancsendzönga-expedíció vezetője. Ha Zsolték a sátrakban nem voltak, rádión nem jeleztek, látni nem lehet őket a négyes tábor feletti csúcsrészeken sem, akkor ott vége! Kollár jelezte, 23-án múlt második napja, hogy a magyarok 8000 méter fölé értek, ennyi időt pedig nem lehet kint tölteni, pláne ennyire legyengült állapotban. „Ebbe bele kell törődni. Ugyanott folyik még egy közös mentés a koreai csapat két serpája és egy mászója van komoly bajban. Zsoltékat meg kellene találják, ha élnek, de nyomuk sincs! Közös az érdek, de nem találják. A koreaiak a négyes egyik sátrában vannak! Onnan kell őket lementeni! Ők még élnek! Még! Holnap reggel el kell hagyjuk az alaptábort, itt a monszun a sarkunkban. 5-6 nap múlva érünk Kathmanduba!”
Vincze kitért rá, ezek a hírek gyakorlatilag kimondták azt, amit senki sem akart hallani napokig, hogy Erőss Zsoltot és Kiss Pétert elveszítettük a Kancsendzöngán. – Az interneten azóta számtalan hír kering, és mindenki úgy érzi, véleményt kell formálnia, még akkor is, ha a kertvégi emelkedőnél magasabbra talán nem is mászott soha életében, ezért nem is tudhatja, hogy valójában milyen hegyet mászni, pláne veszélyhelyzetbe kerülni a Himalájában – így a szóvivő.
A magyar hegymászás egyik legtragikusabb napját a bejegyzés szerint számtalan tényező befolyásolta, melyek végül tragédiához vezettek. A két mászó valóban későn érte el a csúcsot, nepáli idő szerint este hatkor, ami azt jelentette, hogy pár órájuk maradt arra, hogy a sötétedés beállta előtt ereszkedjenek. A döntésért azonban – ahogy Vincze fogalmaz – senkit nem szabad hibáztatni. Tény, ez magában hordozta a kockázatot, de a kivételes képességű hegymászók azért is különlegesek, mert vállalják a kockázatokat még akkor is, amikor senki más nem vállalná. Ezt mindketten megtették már korábban is.
„Másnap, 8100 méteren a Zsolton úrra levő hirtelen kimerültség számára is váratlan volt, de az éjszakai bivakolás (alvással vagy alvás nélkül eltöltött hosszabb pihenőidő – a szerk.) ilyen magasan már semmiféle pihenést, regenerálódást nem biztosít. Semmit! Energiát von el a mászótól, amit csak később érez majd meg, mint Zsolt is. Kiss Péter jobb erőben volt, bár hogy pontosan mi történt ebben a magasságban, nem tudni, egy ideig együtt ereszkedhettek és bevárhatták egymást (Peti Zsoltot), de egy idő után Petinek gyorsabban kellett lefelé haladnia.”
Vincze összefoglalója szerint újabb probléma volt, hogy kevés víz volt a párosnál, pedig ebben a magasságban a folyadékpótlás legalább olyan fontos, minthogy minél hamarabb elhagyják a 7000 méter feletti zónát. Ez leginkább annak volt köszönhető, hogy Erőss és Kiss jó formában érezte magát a csúcsroham előtt és alatt, ezért annyi felszerelést akart magával vinni, ami még nem hátráltatja a haladást ebben a magasságban, és könnyebbé teszi a gyors ereszkedést is. A 8000 méter feletti bivakolás azonban mindent megváltoztatott.
A szóvivő beszámolója két lehetséges forgatókönyvet vázol fel: az első, hogy mivel kimerültek voltak, nem tudtak leereszkedni a 4-es tábor feletti rámpán, aminek átmászása még egy kipihent mászótól is teljes koncentrációt követel. Ha így van, akkor előbb Kiss Péter, majd Erőss Zsolt csúszott ki és zuhant le a rámpáról, és mivel testüket eddig nem találták meg, talán ez a valószínűbb verzió. A másik, hogy a kimerültség és a kétszeri 8000 méter környéki bivakolás már sok volt nekik, és megfagytak a hegyen. „Biztosat nem tudunk és soha nem is fogunk tudni.”
Vincze Szabolcs megerősíti a korábbi feltételezéseket: három nap után nincs esélye annak, hogy élve előkerülnek. Ebben a magasságban ennyi idő túlélhetetlen, és mivel az utolsó napon, mikor még látták Erőss Zsoltot, Kiss Péter már nem volt képben, ő pedig lassan ereszkedett, az is valószínűtlen, hogy akár más úton érhették el az alsóbb területeket. A keresésükre igyekvő serpák pedig semmi nyomot nem találtak arra vonatkozólag, hogy a 7600 méteren álló négyes táborba elértek, de más csapatok sem bukkantak Zsolték nyomaira. „Ezek az információk beszédesek. A hivatalos közlemény szerint eltűntek, és ez a Himalájában egyet jelent azzal, hogy nem kerülnek elő többé élve.”
A szóvivő az Erőssékkel tartó spanyol expedíció vezetőjének nyilatkozatára is kitért. „A tragédia után másnap olvastam a veterán Carlos Soria szavait, aki a hegyen lévő expedíciókat hibáztatta, a sajátját pedig igyekezett piedesztálra állítani. Nem szeretem az ilyen nyilatkozatokat, nem tartom korrektnek még akkor sem, ha van igazságtartalma. Azzal vádolni egy expedíciót, hogy nem hajlandó fizetni a serpákat, egyszerűen nonszensz, leginkább azért, mert a magyar expedíció egyik kimondott célja, hogy nem is szeretne serpák segítségével feljutni a csúcsra. A kirakott fix kötelekért pedig a magyar expedíció is fizetett, a csúcstámadáskor pedig a kettes táborig taposták a nyomot. Nem szívesen hozok most az élet más területéről példákat, de megvédendő a magyar expedíciót, el kell mondanom, hogy ezzel vádolni egy »tisztán mászó« alpinistát olyan, mintha kinevetnénk egy profi atlétát, hogy miért nem doppingol többet, mert így sosem fogja utolérni Usain Boltot. A példa természetesen túloz, de érzékletes szerettem volna lenni.”
