Minden határt átlépett a hegyi ember

Erőss Zsolt gyerekei tudják, hogy apjuk nem jön haza többé. A hegymászó feleség már akkor felkészült rá, amikor férje 24 órás csúcstámadás végén ért fel a Kancsendzöngára. A sportember ezúttal minden határt átlépett.

Ki volt az első szerelme? Melyik mesét szerette? Milyen házimunkát végzett otthon? Erőss Zsoltról sokan el sem tudják képzelni, hogy valójában ember – a Családháló.hu tavaly ősszel viszont hitt ebben.

– Nagyon vártam, hogy olvasni tudjak. Az első, amit sokat olvastam, Szikra Ferkó története volt; most, az interneten rákeresve elém került a könyv borítója, és megdobbant a szívem, mennyire szerettem ezt annak idején. Mára a történet elhalványodott, a hangulatából maradt valami – fogalmazott a szeptemberi megkereséskor Erőss Zsolt, aki arra azért élénken emlékszik, hiába szerette Popeye-t annyira, a spenóttal képtelen volt megbarátkozni. Annál inkább óvodástársával, Marikával, akit annak idején azonnal feleségül akart venni.

Erőss Zsolt legnagyobb beteljesült álmának a „sikeres önmegvalósítást” és a „jól működő családot” nevezte, még úgy is, hogy gyerekként muskétás, karatemester, búvárkutató, aztán felfedező akart lenni. Harmincnégy éves korára érte el utolsó nagy gyerekkori vágyát: főállású hegymászó lett – ehhez el kellett jutnia a Mount Everestre.

Erőss Zsolt egész életében szem előtt tartotta, hogy minél többeknek közvetítse az általa képviselt értékeket. Ennek szellemében tett eleget a legtöbb meghívásnak, közönségtalálkozónak balesete előtt és után, és készült el a 2010-es lábamputációjától a talpra állásig eltelt hónapokat feldolgozó filmalkotás is, A Hópárduc talpra áll, a 2011-es, 87 perces dokumentumfilm. A Kollmann András rendező által dirigált stáb az első kórházi járáskísérletektől „végigvitte” Erőss Zsoltot az első Himalája-expedícióig, ezzel mutatta meg Erőss emberfeletti küzdelmét; hogy lehet teljes életet élni elveszített lábbal is.

A hegymászó az utóbbi időben, ha igazán ki akart kapcsolódni, saját bevallása szerint internetezgetett vagy a kertjében tevékenykedett, esetleg könyvet olvasott, zenét hallgatott, filmet nézett. Amit viszont szívesen kitörölne a múltjából, az „minden olyan esemény, amelyben balesetek, tragédiák részese” volt.

Erőss Zsoltnak bár nem lett nagy családja (két gyermeke született a szintén hegymászó Sterczer Hildától), erről úgy nyilatkozott, „én a kicsit is megbecsülöm”. Büszkeséggel töltötte el, hogy gyermeke háromévesen olyan kifejezéseket használ, mint „határeset”, „körülmény”, ilyesmik. „Csonkolt lábam újranövesztésén dolgozik” – mesélte a lapnak a sportember. Otthoni teendőiről szólva azt is elmondta, „mindenhez értek, majdnem mindent megcsinálok”.

Kamaszként Jim Morrisonra akart hasonlítani azzal a különbséggel, hogy „nem hal bele a tudatmódosításba”.

Erőss Zsolt családi életéről, a prioritásokról, illetve a legrosszabbra mindig kész életmódról, berendezkedésről sokat elárul feleségének a hét derekán adott, megdöbbentően tárgyilagos nyilatkozata:

– Én voltam a Zsolttal expedíción anno, de az oda-vissza volt 27 óra. Amikor most a csúcson voltak a 24. órában, és én ezt meghallottam, már sejtettem, hogy ebből jó dolog nem sülhet ki. Nem feltétlenül a mínusz 30 fok miatt. Egyszerűen az emberi teljesítőképességnek van egy vége, oxigénhiány, vízhiány Úgy voltak talpon 24 órát, hogy volt náluk egy félliteres üvegben víz meg néhány energiagél. A tömény oxigénhiánnyal a szervezet folyamatosan küzd és építi le magát. Nyolcezer fölött, ha az ember eldől és nem csinál semmit, meghal. Úgyhogy ez egy elég egyértelmű szituáció volt. Reméltem, hogy Zsolt is azok közé a hegymászók közé tartozik, akik „megöregedtek”. Most átléptek minden határt, amit át lehetett lépni. Megvan a tervem, hogy hogyan tovább. A gyerekek tudják, hogy apa nem jön haza többé.