Pünkösd: Jubileumi balatoni szezonnyitó Siófokon

Felvonulással, kulturális és gyermekprogramokkal, szórakoztató műsorokkal, koncertekkel tartják a hagyományos balatoni szezonnyitó ünnepséget a hétvégén.

2013. 05. 15. 8:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Május 18-án, szombaton délelőtt 10 órától a Millennium parkban, Kálmán Imre szobránál ezúttal Leblanc Győző veheti át a Kálmán Imre-emlékplakettet. A ceremónián a Kálmán Imre Műhely növendékei megidézik a 19. századi fürdőkultúrát a korabeli fürdőruhadivat bemutatásával, mókás jelenetekkel.

A hagyományos színes felvonulás 10.30-kor indul a Millennium parktól a Rózsakerthez. A menetben egy öt fríz lóval vontatott hintó is halad majd. A kilométeres menetben veterán autók és motorok, huszárok, kardforgatók, táncosok és sportolók lesznek, sőt a Hot Jazz Band zenészei is lovas kocsira pattannak, hogy zenéjükkel fokozzák a díszmenet hangulatát.

A kikötőben Tarlós István, Budapest főpolgármestere átadja Balázs Árpád siófoki városvezetőnek a „nyári fővárosnak” járó kulcsot.

A 11 órás hivatalos megnyitó után 200 léggömb emelkedik a magasba. A sötétkék lufik mindegyike értékes ajándékokat rejt, a szerencsés megtalálók akár siófoki szállodai hétvégét vagy wellness-belépőket is nyerhetnek. Egy palackpostát is vízre bocsátanak, amely az üzenet mellett meglepetés ajándékot is tartogat: az elkövetkező időszakban érdemes lesz figyelni akár a nyílt vízen, akár a déli parti kövezés mentén, hogy a Balaton hol veti partra az üveget.

A szezonnyitó programjai a századelő hangulatát idézik Siófokon, vurstlival, fotókulisszával, huszárokkal. A programok központi helyszínén, a siófoki kikötőben a vendégek egy alkalmi postahivatallal is találkozhatnak, ahol a 150 éves fürdővárosi múltat megidéző bélyeggel és alkalmi bélyegzővel ellátott küldeményt adhatnak fel.

A négynapos rendezvényen szombaton este a Bëlga koncertezik, vasárnap a The Carbonfools lép fel. Az idősebb korosztály zenei ízlésének eleget téve pünkösdhétfőn Kovács Kati és a No Commerce szórakoztatja a közönséget.

A Nagystrand a nyaralókat homokos sportpályákkal várja, a szeszélyes időjárású napokra pedig a hét éve megnyitott vízi komplexum, a Galerius Fürdő áll a vendégek rendelkezésre.

Az új fürdőtelep kiépülése 1893-ban fordulatot hozott Siófok fejlődésében: ennek az évnek a nyarán tartották az első szezonnyitó ünnepséget, amelynek részeként nyilvánosságra hozták a Belügyminisztérium Siófokot gyógyfürdővé nyilvánító rendeletét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.