Szombaton indul a Születés Hete

A szüléssel kapcsolatos témák mellett koncertek és szabadtéri programok is szerepelnek a szombattól egy héten át tartó eseménysorozaton.

tt
2013. 05. 04. 6:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csaknem hatvan program közül válogathatnak az érdeklődők Magyarország számos pontján, valamint Erdélyben és a Vajdaságban az egyhetes rendezvény alatt – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Egyes településeken születésfát, rózsákat ültetnek az idén születetteknek, máshol sétát, kirándulást szerveznek a Mamamérföld nemzetközi mozgalommal karöltve.

A rendezvénysorozat célja, hogy a látogatók minél szélesebb körben jussanak hiteles információkhoz a szüléssel, születéssel, csecsemőgondozással kapcsolatban, erről a szervezésben részt vevő, illetve a témákat összeállító védőnők, szülésznők, szoptatási tanácsadók, dúlák, művelődésszervezők, pedagógusok, hordozást oktató szakemberek, baba-mama klubok, női körök, alternatív gyógyászati központok, játszóházak, illetve közhasznú civil szervezetek gondoskodnak.

A témák között a párkapcsolat, a szexualitás, a családtervezés, az anyává-apává válás, a várandósság, a szülés-születés, a szoptatás és táplálás, a csecsemőgondozás, a női szerepek megélése, valamint a gyermekvállalás és a karrier egyeztetése is szerepel. Részletes programok és helyszínek az esemény honlapján érhetők el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.