Anyja írta volna meg az érettségit a lánya helyett

Tizenkilenc éves lánya helyett akarta megírni az angol érettségit egy 52 éves nő Párizsban, de lebukott.

tt
2013. 06. 23. 9:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy fővárosi gimnázium igazgatója még szerda délután riasztotta a rendőrséget azzal, hogy „csalás van folyamatban” az angol írásbeli érettségin. Egy nő ugyanis lánya helyett ült be az érettségire, de egy felügyelő tanár, aki a néhány nappal korábbi filozófia érettségiről emlékezett az igazi gimnazistára, észrevette a személycserét.

A középiskola igazgatója a France2 közszolgálati televízió híradójában elmondta: miután a felügyelő tanár szólt neki a csalásról, ő kérte meg a nőt, hogy hagyja el a termet, miután visszaadta neki lánya személyi igazolványát. A nő a kérésének azonnal eleget tett. A helyszínre érkező rendőrök az anyát bekísérték egy rendőrőrsre, ahol kihallgatták.

Franciaországban az érettségizők egy központilag kijelölt helyen, ismeretlen diákok között és ismeretlen tanárok felügyelete mellett, személyi igazolványuk bemutatása után írják meg az érettségit.

A puskázást a tanintézményből való kizárással büntethetik, az érettségin való személycsere viszont büntetőeljárást von maga után és hároméves szabadságvesztéssel sújtható, az érettségiző és az őt helyettesítő személy esetében is.

Az érettségiző diáklányt az eredmények közzététele után két hónappal, a nyár folyamán fogják fegyelmi bizottság elé rendelni, s akár öt évre is eltilthatják az érettségi vizsgáktól, valamint attól, hogy felsőoktatási intézménybe jelentkezzen.

Tavaly hasonló eset történt Rouenban. Akkor mindkét személyt elítélte a bíróság, az érettségiző diák három év felfüggesztett börtönbüntetést kapott, a vizsgán helyette megjelent személyt pedig közmunkára ítélték.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.