A Barents-tengeri Vardo szigetén emelt 125 méter hosszú, cölöpökre feszített fehér bőrökből álló emlékművön táblák ismertetik meg a látogatót a tragikus sorsokkal: az egyik boszorkányt azért égették meg, mert állítólag megrontott egy gyermeket és két kecskét, egy másik pedig vihart idézett elő, amely tíz hajót és negyven tengerészt sodort el.
A XVII. században mintegy háromezren éltek Finnmarkban, Norvégia legészakibb megyéjében. Néhány évszázad alatt 135 embert vádoltak meg boszorkánysággal, és 91-et ki is végeztek közülük, túlnyomó többségükben nőket.
„Ez a szomorú mérleg Finnmarkot első helyre teszi Európában, ahol ördögi vadászat folyt a boszorkányok után” – magyarázta Liv Willumsen, a tromsoi egyetem professzora. „Arányaiban még Németország és Skócia egyes részeihez viszonyítva is rosszabb volt a helyzet, márpedig ott ezerrel égtek a máglyák” – tette hozzá a történész a Vardo kisvárosban 2011-ben felavatott emlékművet bemutatva.
Az eldugott vidék boszorkányüldözési buzgalmát talán éppen a földrajzi elszigeteltség magyarázza. A démonológia dogmáiban hívő elit hatására az az elgondolás, hogy a nők a Gonosszal paktálnak, és rontó hatalmakért cserében elutasítják a keresztény hitet, masszívan gyökeret vert a sarkvidéki területeken, amelyeket a néphit sokáig a pokol előszobájának tartott.
A fő hatalmi központ ugyanis többheti utazásnyira volt, Koppenhágában – Norvégia ekkoriban államszövetség keretében Dániához tartozott. „Az emberek őszintén hitték, hogy az ördög szövetségeinek hada veszi körül őket. A helyi bíróságok ellenőrzés nélkül cselekedhettek. Egyetlen nap alatt bírák elé vonszolhatták, vallomásra kényszeríthették és elítélhették az embert – mesélte Liv Willumsen. – Ha kínzással nem sikerült kicsikarni a vallomást, a bíróság elrendelhette az úszópróbát: a vádlottat összekötözött csuklóval és bokával a tengerbe vetették, és ha lebegett, az volt a bizonyíték, hogy valóban boszorkány. A vizet ráadásul tiszta elemnek tekintették, amely lemossa a tisztátlanságot.”
Rune Blix Hagen, a tromsoi egyetem másik történésze szerint a boszorkányüldözés korántsem lezárt fejezete a történelemnek. „Teljes erőből folyik, ha nem is Európában. Főként Afrikában, de Ázsiában és Dél-Amerikában is előfordul.”
A boszorkányok – akárcsak régen – ma is engesztelő áldozatok, akiket szerencsétlenségek, halálesetek, hajótörések, rossz termés, időjárási katasztrófák vagy bármilyen balesetek előidézésével vádolnak. Európában mintegy 50 ezer embert végeztek ki boszorkányság vádjával, a második világháború óta becslések szerint világszerte 70-80 ezer embert öltek meg hasonló okokból.
„A hivatalos adatok valószínűleg csak a jéghegy csúcsát jelentik – jegyezte meg Rune Blix Hagen. – A Vardoben emelt emlékmű arra emlékeztet, hogy nincs vége az üldözésnek.”
