Butábbak a rendszertelenül alvó gyerekek

Hatással lehet a gyerek intelligenciájára, ha a szülők nem alakítják ki idejében a lefekvés pontos menetrendjét – mutatta ki egy brit kutatás.

tt
2013. 07. 09. 16:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tanulmányban 11 ezer hétéves gyermek értelmi képességeit vizsgálták, szüleiket pedig kikérdezték a hároméves, ötéves és hétéves kori altatási szokásaikról – írta a BBC hírszolgálata a Journal of Epidemiology and Community Health című tudományos lapban megjelent tanulmány alapján.

Rosszabbul teljesítették a matematika- és az olvasási, valamint a térlátási feladatlapot azok, akik nem feküdtek le aludni rendszeresen ugyanabban az időben, vagy 21 óránál később kerültek ágyba. Az alváshiány felboríthatja a test természetes életritmusát, és ronthatja a tanulási képességeket.

Az esti rutin hiánya a hároméveseknél fordult elő leggyakrabban: minden ötödik rendszertelen időben feküdt le. Hétéves korukra a gyerekek több mint fele rendszeresen ugyanabban az időben, 19.30 és 20.30 között ment aludni.
„Lehetséges, hogy a rendszertelen lefekvés a kaotikus családi állapotokat tükrözi, és talán ez többet árt az értelmi képességeknek, mint a kevés alvás. Ezt is igyekeztünk figyelembe venni” – magyarázta Amanda Sacker, a University College of London  kutatója, a felmérés vezetője.

A későn vagy rendszertelen időben elalvó gyerekek jöttek a leginkább hátrányos helyzetű családokból, nekik ritkábban meséltek esténként, ők ehelyett általában – gyakran a saját szobájukban – nézték a televíziót. A társadalmi tényezők kiszűrése után is megmaradt azonban az összefüggés a rendszertelen alvásidő és a gyengébb szellemi teljesítmény között.

„Az eredmények azt sugallják, hogy a rendszeresség fontos a gyermek életében. A lefekvés pontos idejét legjobb kisgyermekkorban rögzíteni, ám sosem késő” – fogalmazta meg a kutatás üzenetét Sacker. A szakemberek arra nem találtak bizonyítékot, hogy a 19.30 előtti altatás javítaná a szellemi teljesítményt. „Első pillantásra úgy tűnhet, ha kevesebbet alszik a gyerek, kevésbé lesz okos, azonban az agyfejlődés társadalmi és biológiai tényezői ennél sokkal bonyolultabb módon hatnak egymásra. Véleményem szerint az iskolásoknak a jó teljesítmény érdekében jól kell éjjel aludniuk” – hangoztatta Robert Scott-Jupp, a brit királyi gyermekgyógyászati és -egészségügyi kollégium munkatársa.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.