Elárverezték a hetvenéves Mick Jagger haját

A licitálók majdnem kétszeresére feltornázták a tétel előzetesen becsült leütési árát, így közel 1,4 millió forintért kelt el az énekes hajfürtje.

2013. 07. 05. 16:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hajfürtöt a veterán rocker egykori barátnője, Chrissie Shrimpton, az 1960-as évekbeli angol modell, Jean Shrimpton testvére bocsátotta árverésre, aki akkor találkozott először a későbbi sztárral, amikor Jagger még csak a London School of Economics egyik ismeretlen diákja volt.

A fürt – amely borítékban érkezik új gazdájához, rajta a felirattal, miszerint „Mick Jagger haja megmosás után + levágta Chris a Rose Hill Farmon” – szerdán került kalapács alá az arctorzuláson átesett embereket segítő Changing Faces jótékonysági szervezet támogatása céljából.

A zenei, filmes és egyéb szórakoztatóipari relikviákat felvonultató aukción David Bowie The Jean Genie című számának a brit énekes által kézzel írt dalszövege (több változatban) 18 750 fontért (6,4 millió forint) talált új gazdára, míg a Led Zeppelin rockegyüttest alapító Jimmy Page gitárja 26 250 fontért (8,9 millió forint) kelt el.

Jagger, aki ebben a hónapban ünnepli 70. születésnapját, remek formában volt a Rolling Stones szombati koncertjén, amely az együttesnek a legendás Glastonbury fesztiválon való debütálását jelentette. A banda ezen a hétvégén a Hyde Parkban lép színpadra a British Summer Time fesztiválon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.