A húsz dolláros (4500 forint) belépőért cserébe a Minus5 Ice Bar vendégei kesztyűben és kapucnis kabátban élvezhetik a jégbirodalom koktéljait. Az egész bár jégből készült. „A falak, a székek, amelyeken ülnek, a poharak, amelyekből isznak, még a fejek fölött lévő lámpa is jégből van” – mondta Chris Eldridge, a város első jégbárjának menedzsere.
Az italozót hivatalosan „száz százalékban kanadai jégből” faragták ki, ám valójában Kanadából, Philadelphiából, Las Vegasból és Minneapolisból származó speciális, extra tiszta „faragásra szolgáló” jégből készítették el. Nagyjából 350 darab, egyenként akár a 45 kilogrammot is elérő jégtömbből született a hely, ahol mínusz 5 Celsius-fok várja az akár 30 Celsius-fokot is meghaladó délutáni hőség elől menekülő manhattanieket.
Minden hőkibocsátó készülék megzavarhatja a sarkvidéki idillt, ezért a vendégeknek már az ajtóban búcsút kell inteniük mobileszközeiknek, amelyek hőbiztos tárolókban várják meg gazdáikat. Egyedül a szarvasbőrrel fedett kanapék élveznek kivételt a szigorú korlátozás alól.
Néhány havonta jégfaragó fogja átformálni a helyet többek között az évszaknak megfelelően vagy a helyi állatvilágra reflektálva, illetve magánrendezvények esetén vállalati logókra és termékekre összpontosítva.
A bár kínálata döntően a jégre épül: az itallapon főleg vodka alapú koktélok szerepelnek, amelyeket artézi vízből készült designer poharakban szolgálnak fel. A bár napközben gyerekeknek és családoknak kínál lehűlési lehetőséget, napnyugta után pedig éjszakai szórakozóhellyé változik.

Jön a lehűlés, nulla fok is lehet!