Nincs olyan szeglete Székelyföldnek, ahol a hegyvidéki éghajlatnak köszönhetően ne „takarítanák” be a helyiek a finom áfonyát, szamócát, vagy éppen a málnát. A sok eső azonban nemcsak a zamatos nyári gyümölcsöknek, hanem a gombászoknak is kedvezhet. Útikalauzom Bajkó Áron és felesége, Enikő, akik – mint általában a székelyek – jól ismerik az erdőt, s az erdőben rejlő gyógynövényeket, gyümölcsöket és a gombákat is.
A Kárpátok tiszta levegőjével szinte jóllakik az ember, mégis a kiterített terülj-terülj pokrócon ebédelünk déltájban. A finom falatok után folytatjuk a gombászatot. Nagy léptekkel követem a házaspárt a hegyoldalon. Áron pár méter után figyelmeztet, itt óvatosan lépjek tovább, a fa alatti lyuk ugyanis kígyók lakhelye, azt mondja, nem mérges kígyó, de akkor is jobb vigyázni.
A túra során nem csak gombát szedtünk, a hegyoldal ugyanis telis-tele van áfonyával. Néhány órával később egy tisztáson összefutottunk egy 80 feletti idős úrral. Azért jött ki, hogy áfonyát szedjen, amiből télire lekvárt főzet az asszonyokkal, mint mondta, jót tesz az immunrendszerének. Beszélgetésünk végén megkérdezi a pontos időt. Elmúlt már délután három óra. Ő reggel 9-kor indult a hegyre. Gyalog másképp telik az idő, a távolságok is hosszabbak, de egy biztos: tiszteletre méltó, hogy az idős úr még ilyen korban is kijár a hegyekbe. Valahogy a székelyföldi falvak lakói még közelebb vannak a természethez. Ezt hamar igazolta a Bajkó házaspár is. Azt is megtanultam tőlük, hogy azt a gombát, amit nem ismersz, nem viszed haza a saját portádra.
A román pásztor felénk int egyet, cigit kér tőlünk, de miután megérti, hogy nem dohányzunk, továbbáll. A nyáj a forrás felé veszi az irányt, onnan nem messze a legenda szerint egykor nagy sziklák magasodtak az égbe. Korántsem hinném, hogy a pásztor minderről bármit is tudna mesélni.
A székelyek tudatában azonban ma is nagyon él az a felfogás, hogy a Tászok-tető egykor őseink kultikus helye lehetett. Talán ezért is félhettek a helytől Ceausescuék is. Áron elmesélte, hogy egy helyi pártvezér felrobbantatta a rovásírásos sziklákat, amelyeket elsőként egy helyi tanár írt le 1913-ban. Sokan – többnyire amatőr kutatók, s a székely rovásírás tisztelői – ma is kijárnak a hegyre, hátha találnak valami bizonyítékot a legendára. Ami talán több is, mint legenda, hiszen a gyergyószentmiklósi múzeumban őriznek is párat a sziklák darabjaiból.
Folytatjuk
Gyergyóremete, a mintafalu – erdélyi sorozatunk első részét itt tekintheti meg.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!