Terepjáróval a Kárpátokban: megérte kiásni magunkat

Medvetámadás, terepjárónk kimentése és a vadregényes Kárpátok erdélyi sorozatunk harmadik részében.

Két terepjáróval indultunk útnak a Borszék feletti hegyekbe, de egy közel félórányi döcögés után a második számú terepjáró félreállt, s gyalog folytatták útjukat. Mi gyakorlatilag ezután pörögtünk fel, az alaphangulatot Bajkó Áron sofőrünk akkor adta meg, mikor egy patakmederben hegymenetben találta meg az egyetlen utat. Az utat, amit a természet alakított ki, s nem azt az erdei utat, amit az erdők „pusztítója” a kitermelésnél használt gépek tettek tönkre. Minden bizonnyal egy ilyen óriás keréknyoma okozta majdnem a mi vesztünket is, de a lapátnak és a kétórás munkánknak köszönhetően sikerült kiásni magunkat. Így megúsztuk azt, amit a székely vicc budapesti főszereplőinek nem sikerült. Mi nem tévedtünk el, s felértünk a csodás látványt nyújtó Aszód-tetőre.

Itt a Gyergyói-havasok szívében nagyon otthonosan érzi magát a szarvas, a medve és a vaddisznó is. A vidék tipikus nagyvadja a siketfajd, vagyis a fajdkakas. Elekes Ignác, Borszék egykori magyar erdésze szinte a hegyvidék összes zegzugát ismeri. Nemcsak erdész és vadász, hiszen munkája egyben a hobbija is, igazi természetbarát. A medve már-már legendás hírű vadja Erdélynek, sokszor azonban csak a medvetámadásokról hallunk, noha van olyan kollégája, aki mai napig eteti a medvét. Azokban a ritkán előforduló, ámde rendkívül veszélyes helyzetekben, amikor a medve megtámadja az embert Elekes szerint a lélekjelenlét az egyik legfontosabb.

„Az Aszód-tető közelében volt egy külön balhém egy medvével. Agancsozás közben teljesen véletlenül rámentem egy bocsos medvére a tavasszal. Először azt hittem – mivel az erdőt levágták –, hogy a fajdkakasok bőgőhelyet változtattak, aztán amikor rájöttem, hogy az egy anyamedve, már túl késő volt, mert már rohant is nekem” – meséli Elekes, aki szerint a medve elől nem szabad egyenesen s kifelé menekülni, de számára akkor ez az irány volt az egyetlen esély.

„Menekülés közben felkerültem egy csutakra, majd szembebőgtem, mint egy gekkó. Mindenféle hangot próbáltam, a kutyaugatást is, de a medve csak jött. Aztán nem volt mit sokat gondolkozni, idő se volt rá, elkaptam egy nagyobb faágat, és orrba lódítottam a medvét, szó szoros értelemben a taknya is kiszökött. Négy-öt méterre volt tőlem, megfordult, visszalépett, a bocsait megnézte, s újra támadott. Dobáltam kövekkel is, újra bőgtem feléje, és akkor valahogy békén hagyott. Ez olyan véletlen, hogy a lélekjelenlétet nem vesztettem el, mert sokan nem elég, hogy belétojtak volna, de lehetett volna egyéb komolyabb probléma is...” – mondja Elekes Ignác.

A terepjárónk kiásása közben egymás után jöttek a székely viccek, a közeli Gyergyótölgyes elmegyógyintézetéről, az eltévedésről, de még Ceausescu vadászatairól is. Nekünk szerencsénk volt, s talán vicc helyett egy izgalmas kaland marad az utunk. Csak ajánlani tudom: ha egyszer eljutsz Erdélybe, ne csak a turistakönyvek útvonalát járd be. Helyi vezető mellett nagy kaland a vadregényes erdők felfedezése is. Aki kíváncsi az erdélyi állatvilágra, annak különösen javasolt az ivói vadaspark, ahogy a balánbányai medve-visszavadító központ is.

Tekintse meg sorozatunk első és második részét!