Egyedülálló életmentés: megmenekültek a gyilkos galócások

Gyilkos galócát ettek, egy donortól kaptak májat, túlélték.

kn
2013. 09. 27. 13:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csehországban – és talán a világon – először sikerült egyetlen donor májának kettéválasztása, majd két felnőtt betegbe transzplantálása. Egy fiatal párnak volt sürgősen szüksége a májra, mert gyilkos galóca fogyasztása miatt életveszélyesen megbetegedtek. A műtétet hétfőre virradó éjjel hajtották végre.

Eddig egy donor máját úgy osztották két részre, hogy egy beteg felnőtt és egy gyermek életét menthessék meg vele. Az IKEM eddig öt esetben végzett ilyen átültetést.

Veronica Velcova szóvivő szerint igen valószínű, hogy a világ egyetlen klinikáján sem történt még olyan műtét, ahol egy máj kettéválasztásával két életveszélyes mérgezést szenvedett felnőtten segítettek volna.

A szétválasztó műtét egy teljes napon át folyt, az átültetések 12 órát vettek igénybe. Négy nappal az operáció után a pár jól van – közölte a szóvivő. Az idegen szerv működni kezdett, és a pár várhatóan túléli a mérgezést. Ha nem kaptak volna új májat, nem érték volna meg a hétfő reggelt.

Jiri Fronek, az IKEM transzplantációs sebészeti klinikájának vezető orvosa elmondta, hogy a fiatal feleség kezelése ütközött nagyobb nehézségekbe, mivel vércsoportja összeférhetetlen volt a donoréval. Az orvosok eltávolították az ellenanyagokat a szervezetéből, hogy immunrendszere ne vesse ki az idegen májat, amely nélkül a beteg meghalt volna.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.