Étterem, ahol tilos megszólalni

Beszélgetni nem szabad, csak csendben falatozni és nézelődni. És ezért még fizetni is kell.

kn
2013. 10. 18. 9:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Eat nevű hely Brooklynban egy hónapja szervez néma vacsorákat péntekenként vagy vasárnaponként. Az érdeklődés kezdettől fogva nagy, a vendégeknek napokkal előbb jelezniük kell, ha asztalt akarnak kapni a felkapott Greenpoint negyedben működő étteremben, amely igen kicsi: mindössze 25 vendéget tud fogadni.

„Szerettem volna megteremteni annak lehetőségét, hogy az emberek minden figyelmet megkapva élvezhessék a fogásokat. A lármás helyeken ez rendszerint lehetetlen, főként egy olyan városban, mint New York” – mondta el az AFP francia hírügynökségnek Nicholas Nauman étteremfőnök.

Mivel beszélgetni tilos, az emberek csendben falatoznak és nézelődnek. A mobiltelefonokat ki kell kapcsolni, tehát a vendégek el vannak vágva a külvilágtól. Néhányan azonban nehezen tudják megőrizni komolyságukat, az éttermi élmény ugyanis annyira eltér a New York-i hangulattól. Megszólalni csak akkor lehet, ha a helyi biotermékekből készült négyfogásos vegetáriánus menü végén a desszert is elfogyott.

A 28 éves Nauman eleinte havonta egy néma vacsorát akart meghirdetni, a kezdeményezésnek azonban akkora sikere volt, hogy heti egy alkalom lett belőle. A vacsora ára 40 dollár, ami sokak szerint megfizethető ár egy kis csendért.

A New York-i vendéglátóhelyek olyannyira zajosak, hogy sokan már kerülik őket. Renée Fleming operaénekesnő egy ízben arról beszélt, azért nem jár étterembe, hogy kímélje a hangját. A nagy zajban ugyanis az embereknek túl kell kiabálniuk egymást, ami ártalmas a hangszálakra nézve – fogalmazott. „Hallottam, hogy a hangzavar bizonyíthatóan azt sugallja az embereknek, hogy olyan helyen vannak, ahol történik valami” – mondta a világhírű szoprán tavaly a dpa német hírügynökségnek. Hozzátette, ebből adódóan nem számít arra, hogy javulni fog a helyzet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.