A tárlat felidézi Disney életének állomásait és számos relikviát felvonultat az elmúlt kilenc évtized olyan népszerű Disney-filmjeiből és -rajzfilmjeiből, mint a Mary Poppins, a Hófehérke és a hét törpe, a Fantázia, a Neveletlen hercegnő vagy éppen A Karib-tenger kalózai. Az anyag híven tükrözi a chicagói Tudomány és Ipar Múzeumában szerdán megnyílt kiállítás címét: Kincsek a Walt Disney Archívumból.
A rendezők célja az volt, hogy hús-vér emberként mutassák be a látogatóknak a legendát. Felépítették Walt Disney egykori irodájának egy részletét, és bemutatják az 1928-as Willie gőzhajó című rajzfilm eredeti forgatókönyvét is, amelyet maga Disney gépelt le. Ebben a produkcióban mutatkozott be Miki egér a filmvásznon.
A kiállítás ugyanakkor nem foglalkozik Disney ellentmondásos személyiségével, amelynek ábrázolására az év elején bemutatott Philip Glass-opera, A tökéletes amerikai tett kísérletet. A szervezők hangsúlyozták, hogy kerülték a kritikus hangot, a rendezvényt kizárólag az ünneplésnek szentelték.
A tárlat megnyitója néhány nappal előzi meg a stúdió új produkciójának, a Mary Poppins című muzikelfilm születését feldolgozó Saving Mr. Banks című produkciónak a premierjét. Az ötven évvel ezelőtt játszódó életrajzi dráma főszerepeit Tom Hanks, Emma Thompson és Colin Farrell alakítja. Az alkotás vetítésével zárul vasárnap a Londoni Filmfesztivál.
A Disney vállalat 1923. október 16-át jelölte meg alapítása dátumául, amikor Walt Disney aláírta a szerződést M. J. Winklerrel az Alice-rajzfilmsorozat elkészítéséről. A stúdió első egész estés rajzfilmje, a ma már klasszikusnak számító Hófehérke és a hét törpe 1937 karácsonyára került a mozikba. Ma a vállalat bevételei alapján a becslések szerint a világ legnagyobb médiakonglomerátuma – emlékeztetett a The Daily Telegraph netes kiadása.