Nagyon rossz a gyermek? Ez lehet az oka

Hiperaktív, viselkedési problémákkal küzd, kezelhetetlen a gyermek? A rendszertelen alvás is lehet az oka.

kn
2013. 10. 16. 10:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mind szüleik, mind tanítóik hiperaktívabbnak ítélték azokat a hétéveseket, akik rendszertelen időpontokban mentek aludni, mint a rendszeresen ugyanabban az időben elalvó társaikat. Úgy vélték, előbbieknek több a társas, érzelmi és viselkedési problémája is – tudósított a Live Science című tudományos-ismeretterjesztő portál a Pediatrics című szaklapban megjelent tanulmányról.

A kutatók azt is felfedezték, hogy a gyerekek viselkedése annál rosszabb lett, minél hosszabb időn át nem volt állandó lefekvési idejük. Ellenben észrevehetően javult a magatartásuk, amint rendszerességre tértek át.

A tanulmány során több mint tízezer, 2001 és 2002 között született gyermek adatait vizsgálták meg. Amikor elérték a három-, öt- és hétéves kort, szüleik kérdőívet töltöttek ki, melyen megválaszolták, mikor mentek aludni gyermekeik az iskolaév idején, hétköznapokon.

A kérdőívek segítségével mind a szülők, mind a tanítók értékelték a gyerekek magatartását, osztálytársaikkal való kapcsolatát, érzelmi reakcióikat és esetleges hiperaktivitásukat is. Az derült ki, hogy a hétévesek kilenc százalékának nem volt rendszeres lefekvési ideje.

A rendszertelen alvásidőnek volt a legnagyobb hatása a gyermekek viselkedésére, ám a későn fekvők is hajlamosak voltak rosszabbul viselkedni. Az alváshiány az iskolai teljesítményt, a hangulatváltozásokat, az evési szokásokat éppúgy befolyásolta, mint a magatartást.

Carolyn D’Ambrosio, a Tufts Orvosi Központ alváscentruma és a bostoni gyermekkórház igazgatója – aki nem vett részt a kutatásban – elmondta: az állandó alvásidő struktúrát és állandóságot visz a gyermek életébe, a lefekvés pontos idejének betartása pedig rendszeresen elegendő pihenőidőt biztosít számára, hogy másnap a legjobb teljesítményt nyújthassa. A fiatal agy számára létfontosságú a megfelelő mennyiségű alvás, mert még fejlődésben van – tette hozzá az orvos.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.