Nyelvtudás nélkül nem kerülhet az élmezőnybe

Nyelvtudás nélkül lehetetlen küldetés az állásszerzés.

Betegszoba.hu
2013. 10. 24. 5:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyarok idegennyelv-tudása közismerten a legalacsonyabbak közé tartozik az Európai Unióban, és ez több szempontból is súlyos versenyhátrányt jelent hazánk számára: egyrészt a legértékesebb, nemzetközi viszonylatban jelentős technológiával és tudással rendelkező nemzetközi vállalatok számára megnehezíti a megfelelő munkaerő toborzását és kiválasztását, akadályozza a tudás átvételét, másrészt a hazai tulajdonú vállalatok nemzetközi mozgásterét is beszűkíti az idegennyelv-ismeret hiánya.

Az Eurobarométer 2012-ben végzett kutatása szerint Magyarországon a megelőző, 2005-ben végzett felméréshez képest 7 százalékponttal, 35%-ra csökkent a saját bevallásuk szerint idegen nyelven megszólalni képesek aránya, miközben a szomszédos Ausztriában ez az arány 16% százalékpontos emelkedéssel 78%, Szlovákiában 17 százalékpontos csökkenéssel 80%, Csehországban pedig 49%. Az EJMSZ ezért felhívja mind a döntéshozók, mind a szülők, mind pedig a diákok figyelmét arra, hogy a szakma alapos ismerete csak idegennyelv-ismerettel együtt jelent piacképes tudást. A szövetség tapasztalatai szerint bár az angol nyelvtudás biztos alapot ad, Magyarország legfontosabb kereskedelmi és befektetői partnere Németország, így a német nyelv elsajátítása is komoly előnyt jelenthet.

„Legalább középfokú angol, esetleg német nyelvismeret nélkül egyszerűen komolytalan a diploma. A tudományban és a technológiában egymásra épülnek a világ kutatóinak, természettudósainak és mérnökeinek az eredményei, ezért szinte kizárt, hogy nyelvtudás nélkül nemzetközi léptékkel mérhető eredményt lehessen felmutatni, vagy egy nemzetközi szinten jegyzett vállalatnál karriert lehessen befutni” – fogalmazott dr. Palkovics László, az EJMSZ elnöke, egyetemi oktató, akadémikus.

 

„Nyelvtudás nélkül nehezebb elhelyezkedni, és ha sikerül is, csak alacsonyabb jövedelemmel lehet számolni, és jobban ki van téve a munkavállaló a munkaerő-piaci hullámzásoknak. Gyakorló nagyvállalati vezetőként csak azt tudom mondani: nem lehet előrejutni nyelvtudás nélkül” – nyilatkozta Jakab Roland, az EJMSZ alelnöke, az Ericsson Magyarország vezérigazgató-helyettese.

Ma még a diploma kézhezvételének feltétele a nyelvvizsga, és a végzősök mintegy ötöde nem kap emiatt diplomát. Az EJMSZ szerint a feltétel eltörlése legfeljebb a statisztikában mutat majd előrelépést, a munkaerőpiacon és hazánk versenyképességében semmiképpen sem. Az EJMSZ azt javasolja a szülőknek és a diákoknak, hogy időben gondoskodjanak a használható nyelvtudás megszerzéséről, még akkor is, ha erre éppen semmilyen törvény vagy előírás nem kötelezi a tanulókat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.