Defibrillátort a plázákba és az irodákba!

Évente 25 ezer ember kap szívinfarktust, s közülük mintegy 7 ezer halálos kimenetelű.

kn
2013. 11. 20. 18:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közleményük szerint az Országos Mentőszolgálat, a Magyar Nemzeti Szívalapítvány, a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége és a Magyar Ingatlanfejlesztők Egyesülete (IFK) összefogtak, hogy az irodaházakban, bevásárlóközpontokban, logisztikai parkokban helyezzenek el automata defibrillátorokat. Az erről szóló együttműködési nyilatkozatot szerdán Budapesten írták alá a Graphisoft parkban.

Kocsány János, a rendezvénynek helyt adó park vezérigazgatója, az IFK alelnöke elmondta, a kezdeményezés hatására máris több irodaház beszerezett automata defibrillátor készüléket, és reményét fejezte ki, hogy minél többen csatlakoznak a felhíváshoz.

Gyalay-Korpos Gyula, a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke elmondása szerint jelenleg 12 bevásárlóközpontban van már életmentő készülék.

Takács Ernő, az IFK elnöke azt hangsúlyozta, hogy évente 25 ezer ember kap szívinfarktust, s közülük mintegy 7 ezer halálos kimenetelű. Ezen az arányon szeretne javítani kezdeményezésével maga eszközeivel az IFK.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője hozzátette, évente több ezer ember hal meg közterületen, azaz utcán vagy kereskedelmi központokban hirtelen szívmegállás következtében. Az ő túlélésük attól is függ, elérhető-e a közelükben defibrillátor – olvasható az IFK közleményében.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.