Egy mázsa papírpénzzel lánykérőbe

Az újgazdag lánykérő így akarta bizonyítani szándéka komolyságát.

tt
2013. 11. 13. 17:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A többtucatnyi kosárban a menyasszony családja a hagyományos ajándékok mellett szerencsét hozó, piros színű masnival átkötött pénzkötegeknek örülhetett.

A több mint száz kilogrammot nyomó bankjegyek összeszámolva összesen 8 888 888 jüant (320 millió forint) tesznek ki, ami a kínai számmisztikában a szerencsehozónak számító nyolcas számjegy miatt is üzenetértékű. A kosarakat a családhoz szállító kínai munkások képe bejárta szerdán a kínai internetet, többen az elmúlt években divatos „tuhao”, vagyis az újgazdag jelentésű, negatív csengésű jelzővel illették a férfit.

A vőlegény általi pénzajándék mindennaposnak számít Kínában. Az összege tartományonként, sokszor pedig városonként is változik. Egy nem hivatalos összeállítás szerint „legdrágábbak” ma a sanghaji arák, „áruk” 100 ezer jüannál (3,6 millió forint) kezdődik, s a szülők által itt a lakás is elvárás. Ezzel szemben Pekingben például 10 ezer jüan (360 ezer forint), Hszincsiang-Ujgur autonóm területen 8888 jüan az ár, de Csungkingban például egyáltalán nem szokás fizetni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.