Ennyibe kerül a válás az államnak

Nemcsak az érintettek, hanem az egész társadalom számára próbatétel lehet a válás.

kn
2013. 11. 05. 9:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kutatás még az elején tart, de az eddigi adatokból máris kiderült, hogy a családok széthullása a számokat tekintve hozzávetőleg évi 50 milliárd forinttal terheli meg az állami költségvetést – állítja Temesváry Zsolt, a vizsgálat vezetője. E közvetlen kiadások főként a szociális ellátó rendszer, a családsegítő intézmények, a gyermekotthonok fenntartásából, a családi pótlékok kifizetéséből, a válást kimondó bíróságok működtetéséből tevődnek össze. Ide sorolható továbbá a hajléktalanellátás, amely a krízishelyzetbe került családok átmeneti elhelyezésével együtt önmagában évi csaknem 30 milliárd forint összeget emészt fel. Magának a szegénységnek a nagyobb hányada is a családok szétzilálódásában gyökerezik – mondta a kutató.

Nemzetközi összehasonlításban a Magyarországon ezer lakosra jutó évi két-három válás az európai átlagnak felel meg, ennél magasabb az arány az észak-európai országokban, alacsonyabb a tradíciókat jobban tisztelő dél-európai népek világában. Az adatok szerint a korábbiaknál kevesebben válnak el ugyan Magyarországon, ez a látszólag kedvező statisztika azonban abból fakad, hogy a házasságkötés helyett manapság többen választják ez együttélés különböző formáit – mutatott rá a szakember.

A tartós családi konfliktusok száma továbbra sem csökken, ennek okai összetettek, szerepet játszik benne a társadalmi változásokkal járó létbizonytalanság, a munkanélküliség, a konfliktuskezelő képességek hiánya. „Holott a bizonytalan életérzés, a munkából, társas együttlétekből naponta adódó kisebb-nagyobb súrlódások elviseléséhez éppen a család által nyújtott érzelmi biztonság jelentheti a legfontosabb menedéket” – szögezte le Temesváry Zsolt.

E biztonság hiánya vezet többnyire egészségügyi, mentális zavarok kialakulásához, teljesítménycsökkenéshez, a kábítószerekhez meneküléshez. Mindezeknek a bajoknak a kezelése egyre növekvő költségekkel jár. Az államnak pedig – már csupán anyagi megfontolásból is – alapvető érdeke a társadalom alappillérét jelentő családok együtt tartása, húzta alá a szociológus. E törekvést szolgája a családbarát politika mellett egyebek között az oktatási rendszer korszerűsítésének néhány eleme is, mint például az érettségi bizonyítvány feltételeként megkövetelt 50 óra közhasznú szolgálat, amely hozzásegíti a diákokat a felelősségteljes gondolkodás kialakulásához. E személyiségjegy később, a családalapítást követően is a tartós párkapcsolat egyik alapfeltétele.

Minden társadalomban a család hivatott a kulturális, erkölcsi, szociális, lelki értékek továbbadására, ami aztán a napi életben a közszellemben mutatkozik meg, és alapját képezi a gazdasági felemelkedésnek is.

A várhatóan 2014-ben elkészülő átfogó felmérés adatait a szakemberek a családpolitika további finomításához, a költséges problémakezelés helyett megelőző intézkedések előkészítéséhez használhatják fel a családi közösségek egységének erősítésére – hangoztatta Temesváry Zsolt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.