Ezt látni kell: új majomfaj Miskolcon

Mindhárman nőstények és testvérek, öt-, hat-, illetve hétévesek.

kn
2013. 11. 28. 18:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Veress Tamás, a Miskolci Állatkert és Kultúrpark gyűjteményi vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a Trópusi házba november közepén érkeztek meg az új lakók. Ezt a majomfajt korábban még soha nem láthatta a miskolci vadaspark közönsége.

A lengyelországi Opole városának állatkertjéből érkezett a három fehérajkú tamarin (Saguinus labiatus), amely szerepel az európai törzskönyvi programban, így az állatok a törzskönyvvezető közreműködésével kerültek Miskolcra. Mindhárman nőstények és testvérek, öt-, hat-, illetve hétévesek.

A tamarinok a Miskolci Állatkertben arany agutikkal élnek társbérletben. A két állatfaj nem zavarja egymást, ugyanis míg a rágcsálók közé tartozó agutik a talajszinten mozognak, addig a tamarinok a fák ágai között élnek. Ez az életközösség a természetben is megfigyelhető, hiszen az agutik gyakran követik a majomcsapatokat, és az általuk lehullajtott gyümölcsöt elfogyasztják – magyarázta a szakember.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a fehérajkú tamarinok neve megjelenésükről is árulkodik, fekete arcszőrzetükön ugyanis a szájuk körül feltűnő fehér színezetet viselnek. Másik magyar nevük a vöröshasú tamarin, hasoldaluk szőrzete ugyanis élénk narancsvörös színű. Dél-Amerika középső területein, Brazília, Bolívia és Peru erdeiben élnek.

A karmosmajmok többségéhez hasonlóan kis családi csoportokban élnek, ahol a már felnőtt utódok segítik szüleiket a kölykök nevelésében, míg 3-4 éves korukban el nem hagyják a szülői csoportot, hogy önálló családot alapítsanak. A fehérajkú tamarinok egyelőre nem veszélyeztetettek, de az Amazonas-medence más fajaihoz hasonlóan számukra is fenyegetést jelent az esőerdők fokozódó irtása – jegyezte meg a gyűjteményi vezető.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.