Németek adják idén a Vatikán karácsonyfáját

A rongálóktól féltik a Bajor-erdő mélyén kiválasztott héttonnás példányt.

tt
2013. 11. 19. 17:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 25 méter magas fenyőt Waldmünchen környékén vágják ki, kiválasztása hónapokig tartott. A fa mélyen a Bajor-erdőben áll, pontos helyét azonban nem árulják el, nehogy valaki tönkretegye – mondta el Alois Frank, a Trenck Fesztivál Egyesület elnöke.

„Waldmünchen a cseh határ mellett fekszik, ott, ahol egykor a vasfüggöny kettéosztotta Európát. Most már mi vagyunk Európa közepe. Ezért ez a mottónk is: Európa közepéből visszük a karácsonyfát a kereszténység központjába” – hangoztatta Frank.

A Szent Péter téren 1982 óta minden évben felállítanak egy fenyőt. A hagyományt II. János Pál pápa vezette be. Waldmünchen 1984-ben már elnyerte a lehetőséget, hogy felállítsa a Vatikán karácsonyfáját. Az egyesület ezért eredetileg 2014-ben, pontosan harminc évvel az első általuk küldött fa után szeretett volna ismét fenyőfát állítani a Szent Péter téren. A Vatikán azonban úgy döntött, hogy 2013 lesz Waldmünchen éve.

A karácsonyfa ügyében semmit nem sietnek el a Vatikánban. Alois Frank szerint már hét éve jelentkeztek a különleges tisztségre, a megfelelő fát pedig tavasz óta keresték az erdőben.

A szállítás is eltart majd egy ideig. A mintegy héttonnás példány december 2-án indul el a Rómába vezető 1200 kilométeres úton, amelyet várhatóan négy nap alatt tesz meg. A szállítmánynak december 6-án, még a reggeli kaotikus csúcsforgalom beindulása előtt meg kell érkeznie az olasz fővárosba. A konvoj legfeljebb óránként hatvan kilométeres sebességgel haladhat, ráadásul egyéb megkötések is akadnak: Ausztriában csak nappal, Olaszországban viszont csak éjszaka, ködben pedig egyáltalán nem lehet úton.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.