Pénzbüntetésre ítélték a férj szeretőjét

A megcsalt feleségnek fizethet busás kártérítést a – már nem nevető – harmadik fél.

tt
2013. 11. 13. 5:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A döntéssel az antalyai bíróság egy helyi politikus megcsalt felesége panaszának adott helyt – közölték török újságok kedden. A csalfa férjnek nem kell fizetnie félrelépéséért.

Mustafa Gül kerületi polgármesternek – aki feleségével már válófélben van – titkolt kapcsolatából gyermeke is született. Két évvel ezelőtt a megcsalt feleség beperelte férje szeretőjét és kártérítést követelt. A szerető ügyvédje viszont hangsúlyozta, hogy a feleség tudott férje tizenöt éve tartó kapcsolatáról és el is fogadta azt.

A bíró végül a panaszosnak adott igazat. Döntését azzal indokolta, hogy a család a törvények különleges védelme alatt áll, a társadalom értékrendszerében kiemelt helyet foglal el. A szerető pedig tudta, hogy nős férfival létesít kapcsolatot, a férfi családjában keletkező károk pedig elkerülhetetlenek voltak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.