„Nem érzem túl jól magam, azt hiszem, elfogyott az erőm” – mondta Justin Bieber a River Plate stadionjában összegyűlt közönségnek. Az énekes bocsánatot kért, majd csókot dobott rajongóinak és lehajtott fejjel elhagyta a színpadot. Bieber egy fényképet is közzétett magáról a Twitter mikroblog portálon: a fotón az látszik, amint épp intravénásan kap folyadékot.
A popcsillag menedzsere, Scooter Braun hétfői közleményében elmondta, Bieber ételmérgezése olyan súlyos volt, hogy a vasárnap esti fellépés előtt az énekes nyolc órán át kapott infúziós terápiát és az orvosok a koncert lemondását szorgalmazták, ám a fiatal sztár nem akarta elkeseríteni rajongóit.
Az énekes végül helyi idő szerint este tíz után érzett elég erőt magában ahhoz, hogy színpadra álljon és „majdnem egy órán át” talpon tudott maradni. Bieber stábja egyelőre nem közölt információkat arról, hogy az énekes kárpótolja-e a fejenként akár 320 dollárt (71 ezer forint) is kifizető rajongóit a félbeszakadt koncertért.
A 19 éves sztár múlt héten Brazíliában is levonult a színpadról, miután valaki vizespalackot hajított felé és kiütötte kezéből a mikrofont. Ezenkívül a brazil hatóságok egy középület graffitivel való megrongálásának vádja miatt próbálták kikérdezni a popcsillagot, sikertelenül. Argentínában lármázó lányok miatt kellett elhagynia a szállodáját az énekesnek, aki péntek este Cordobában adott koncertet, majd még mindig maradt elég ereje ahhoz, hogy szombat kora reggel betérjen egy Buenos Aires-i éjszakai klubba, ahonnan aztán testőrei menekítették ki. Bieber következő koncertje a tervek szerint kedd este lesz Santiagóban.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!