A szamárköhögést okozó baktérium ellen létezik hatásos védőoltás, és a beoltottak rendszerint egészségesek maradnak. Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerhatóság (FDA) kutatói egy kis létszámú állatkísérletben azonban azt figyelték meg, hogy a jelenleg használatos vakcinával beoltott majmok ugyan nem betegednek meg, ám továbbadhatják a kórokozót a többi majomnak.
Noha az ország lakosságának nagy része megkapta a védőoltást, tavaly körülbelül 42 ezer szamárköhögést diagnosztizáltak az Egyesült Államokban, ami az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) frissen közzétett tanulmány szerint „félévszázados csúcs”. Tod J. Merkel, a kutatás vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy tökéletesíteni kellene a betegséget okozó baktérium elleni védőoltást.
A szamárköhögést a Bordetella pertussis nevű baktérium okozza. Amerikai kutatók többször is beoltottak néhány hónapos páviánok három-négy fős csoportjait szamárköhögés elleni, a bordatella teljes sejtjét tartalmazó (teljessejtes), vagy sejteket nem tartalmazó, azaz acelluláris vackinával. Ezután a beoltott és be nem oltott, valamint a korábban a betegségen átesett majmokat megfertőzték a baktériummal. Csak a beoltatlan állatok betegedtek meg.
Eltartott egy ideig, amíg a beoltott állatok újra teljesen kórokozómentesek lettek. A teljessejtes oltóanyaggal védetté tett majmok szervezetéből szűk három hét alatt tűntek el a baktériumok. Az acelluláris vakcinával beoltott állatok közül volt, amelyiknél hat hétig is eltartott, amíg baktériummentessé vált, addig viszont fertőztek: két olyan pávián kapta el tőlük a kórokozót, amelyek korábban nem kerültek a szamárköhögéssel kapcsolatba.
A német Paul Ehrlich Intézet (PEI) szakértői a kísérleti állatok kis száma miatt az FDA-tanulmány eredményeit nem tartják elég informatívnak. Emellett szerintük a kutatás nem mutatta ki, hogy a két megfertőzött pávián valóban meg is betegedett-e, miután a beoltott állatok megfertőzték őket – közölte Klaus Cichutek, a PEI igazgatója a DPA német hírügynökséggel. A szakértő nem látja okát, hogy a Németországban érvényes oltási szabályok megváltoztatását kérje, és az sem szükséges, hogy a megvizsgált oltóanyagokat nagy létszámú kutatásokkal teszteljék.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!