Tevében találták meg a halálos vírust

Ez az első eset, hogy a világszerte 64 ember halálát okozó koronavírust tevében mutatták ki.

kn
2013. 11. 12. 17:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az állat fertőzöttségét az elsődleges vizsgálatok igazolták – olvasható az SPA hivatalos szaúdi hírügynökség által közzétett közleményben, amely szerint a teve egy MERS vírushordozó lakos tulajdonában van.

Az egészségügyi minisztérium közölte: az agrártárcával és laboratóriumokkal közösen dolgoznak „a vírus izolálásán és genetikai szerkezetének a páciensével történő összehasonlításán”.

A közlemény szerint ha a tevénél talált vírus azonos a gazdája szervezetében lévő vírussal, „világszerte ez lenne az első ilyen eset, és esetlegesen lehetővé tenné a vírus forrásának azonosítását”.

Augusztusban kutatók szaúdi tevéket jelöltek meg lehetséges vírushordozóként: egypúpú tevékben, azaz dromedárokban megtalálták a MERS ellenanyagát, ám magát a vírust nem.

Az arab országban a vírusnak már 53 halálos áldozata van.

A MERS a koronavírusok családjába tartozik, amely a közönséges nátha kórokozója. Ebbe a csoportba tartozik a súlyos akut emberi légzőszervi megbetegedést okozó SARS vírus, amely 2003-ban Kínában ütötte fel a fejét, súlyos járványt és közel 800 halálesetet okozott világszerte. A MERS is tüdőgyulladást okoz, lázzal, köhögéssel és légzési nehézségekkel jár, de a SARS-tól eltérően veseelégtelenség is kíséri.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.