Vesegörcs – ez az, amit senki, még az ellenségeinek sem kíván. Hogyan lehet gyorsan, minél kisebb kellemetlenséggel megszabadulni ettől a gyötrelmes szenvedéstől, azaz a kövek okozta fájdalmaktól? – erről érdeklődött a Vesebetegseg.hu dr. Kovács Andrástól, a Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórháza és Észak-budai Egyesített kórházai Urológiai Osztályának osztályvezető főorvosától, az orvostudomány kandidátusától.
– Hogyan keletkezik a vesekő?
– A vesekőképződéshez vannak bizonyos hajlamosító tényezők – ilyenek az életmód, az egyoldalú táplálkozás, a kevés folyadékbevitel, az endokrinológiai (belgyógyászati) és hormonális betegségek. A cukorbetegség, az elhízás, a kevés folyadékfelvétel és a mozgásszegény életmód mind elősegíti a vesekőképződést. Nagy csoportot alkotnak még e betegség kialakulásában az anatómia elváltozások, a fejlődési rendellenességek, melyek vizeletpangást hoznak létre a vesében. A pangó vizeletben kicsapódnak az ásványi sók, amelyekből kőképző „magvacskák” alakulnak ki. Ezekre a mikroszkopikus magvacskákra rárakódnak újabb kőképződést elősegítő anyagok. Végül a vizelet fertőződik, amely aztán kedvező táptalajt ad a vesekőképződésnek.
– Milyen tipikus tünetek utalnak erre a betegségre?
– Ha kicsi a kő, akkor könnyen elindul a veséből, és akkor kialakul az úgynevezett uréterkő (vesevezeték-kő), és addig, amíg le nem jut a húgyhólyagig, bizony igen nagy, erős és súlyos görcsöket, fájdalmakat, véres vizeletet, lázat – vagyis akut tüneteket okoz.
– Amennyiben valaki felfedezi magán az említett tüneteket, akkor mire számíthat? Milyen kezelései megoldások lehetségesek?
– Amíg a kő a vesében van, és az felismerhető, kis méretű, addig alkalmazhatjuk a vesekőtől való megszabadulás legegyszerűbb, klasszikus formáját: bizonyos módszerekkel elősegítjük a kő spontán távozását. Ez esetben különböző vízhajtókkal, bő folyadékbevitellel, mozgásra kényszerítéssel, kőhajtó gyógyszerek adásával a betegek „kivizelhetik” a köveket. Általában a kövek 75 százaléka spontán távozik. A nagyobb baj a maradék 25 százalékkal van. Persze, itt már az is befolyásolja a kő eltávolításának lehetőségeit, hogy a kő hol helyezkedik el, mekkora és milyen az összetétele. Mert léteznek bizonyos – kemény – kövek, vagy újraképződő kövek, amelyeket nagyon nehéz összezúzni, így azokat a régi módszerekkel kell eltávolítani.
– Beszéljünk azokról a kövekről, amelyek nem távoznak spontán, hanem visszamaradnak.
– Az egyik legmodernebb lehetőség az úgynevezett vesekőzúzás, amely nem csak a vesében elhelyezkedő, hanem az uréterkő (tehát a vesevezetékben lévő kő) zúzására is alkalmazható. Manapság különböző típusú, modern vesekőzúzó készülékek vannak, melyek lökéshullámokat hoznak létre, a követ fragmentálják, dezintegrálják, aprítják (porítják), és ha a kő, kicsiny, apró darabokra tört, akkor már egyszerűen ki lehet hajtani, a beteg könnyen megszabadul tőlük.
– Tartani kell-e a kezelés ezen formájától: a beteg érez-e bármilyen fájdalmat, kellemetlenséget?
– A vesekőzúzás szinte fájdalmatlan beavatkozás. Egy infúzióból lassan lecsöpögtetett fájdalomcsillapítót, és/vagy ún. „bátorító” injekciót kap a beteg, tehát a beavatkozás nem altatásban, nem általános érzéstelenítésben történik. Kivéve a gyermekeknél, hisz ők még nem tudják felfogni az operációt, attól is félnek, hogy a vesekőzúzó berendezés „gumifeje” neki támaszkodik a derekuknak, oldaluknak. Szegények már ettől is megijednek, ezért a gyermekeket – általában 8–10 éves kor – alatt ehhez a műtéthez el kell altatni. Sokkal nagyobb effektivitású egyébként akkor a kő kezelése, mivel a beteg nem „mocorog”, így nem minden hatodik, hetedik lökés éri el a követ, hanem minden lökéshullám a kőre koncentrált. Az a tapasztalatunk, hogy az összeporított, szétzúzott nagy kő, amikor apró darabokra esik szét, már nagyon könnyen és szinte már fájdalommentesen, spontán távozik. Nagyobb baj akkor van, ha ezek a vesekövek megakadnak a vesevezetékben, és úgynevezett „steinstrassét” (kőfüzért) hoznak létre, és beállnak a vesevezetékben. Akkor két lehetőség van: vagy nem, vagy csak nagyon hosszú idő után távoznak, vagy elzárják a vese vezetéket. Ekkor jön a nagy probléma, hisz fertőződik, nem működik a vese, gennyesedik, a beteg belázasodik, és az elzáródás következtében egy nagyon súlyos vesemedence-gyulladás jön létre. Ilyenkor kell beavatkozni valamilyen, még nem biztos, hogy invazív, de egy kevésbé invazív módszerrel, hogy a vizeletet, valamilyen módon deviáljuk, vagyis más irányba vezessük el azért, hogy a vese működését a későbbiekre, hosszú távra is megóvjuk.
– Érdemes ilyenkor újra zúzni a köveket?
– Amennyiben a betegnek nincsenek akut, szeptikus tünetei, nincs láza, akkor természetesen meg lehet próbálkozni újra a zúzással, mert a vesevezetékben lévő köveket is meg lehet célozni, azokat is lehet zúzni. Bizony, az esetek többségében az ismételt vesekőzúzás, az úgynevezett ESWL-kezelés (Extracorporeal Shock Wave Lithotripsy) eredményes lesz, és szerencsés esetben még apróbb törmelékekre sikerül szétzúzni a követ.
– Mi történik, ha mégsem reagál a kő az ismételt zúzásra?
– Amennyiben nagyon nagy kőről van szó, s az a vesében van, akkor percután kőeltávolítást alkalmazunk, amikor is megcélozzuk a beteg vese valamelyik „kehelyszárát”. Azon a kehelyszáron keresztül „bemegyünk” egy punkciós tűvel, azt a csatornát egyre vastagabb és vastagabb tágító szondákkal tágítjuk, majd az 1–1,2 cm vastagságú percután kőeltávolító eszközt bevezetjük a vesébe. Azon keresztül egy optikát juttatunk be a vese üregrendszerébe, és a szemünk ellenőrzése mellett egy ultrahang szondával vagy lézerszondával a követ apró darabokra zúzzuk. Amikor már olyan darabokat érünk el, amelyek kiférnek ennek az eszköznek a 4-5, vagy jobb esetben 6 mm-es munkacsatornáján, akkor ezeket a gyufafej nagyságú, apró törmelékeket eltávolítjuk. Ezen folyamatok során az egész vese üregrendszerét átnézhetjük, és szinte maradványkő nélkül, az összes követ el tudjuk távolítani, ha csak meg nem bújik valamelyik, látótérbe nem hozható kehelyszárban, vagy kehelyvégecskében.
A vesebetegségekkel kapcsolatban további információkat olvashat a Nemzeti Vese Program honlapján.
