Főleg akkor szeretnénk egészségesek lenni, ha fenyegetve érezzük magunkat, mert a családunkban vagy a saját életünkben előfordult már vesebetegség. Sokan épp ezért étrend-kiegészítőket, gyógynövényeket szednek, és nem tudják, hogy ezzel akár súlyos, visszafordíthatatlan károsodást is okozhatnak.
„Elsősorban a gyógynövényekre kellene odafigyelnie a vesebetegeknek, ugyanis vannak eleve vesekárosító növények, hatóanyagok, amelyeket még egészségeseknek sem kellene fogyasztaniuk” – hívta fel a figyelmet dr. Lugasi Andrea, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet főigazgató-helyettese. Hozzátette: ha valaki bármilyen krónikus betegségben szenved, akkor önhatalmúan ne kezdjen el gyógyhatású készítményt vagy étrend-kiegészítőt szedni.
Sokan nem tudják, de mivel a gyógynövények élettani hatást gyakorolnak, bizony a gyógyszerekkel is kölcsönhatásba kerülhetnek, ez pedig abból a szempontból mindenképpen káros, ha a kezelőorvos nem tud erről, ezért nem tudja figyelembe venni a terápia felállításakor.
Aki gyógyhatású terméket szed (bármilyet!) mindenképpen, kérdés nélkül is tájékoztassa erről az orvosát. A hatóanyagok ugyanis fokozhatják vagy gátolhatják egyes anyagok felszívódását, befolyással vannak azok hatásmechanizmusára. Előfordulhat, hogy valaki fegyelmezetten szedi orvosa előírására a gyógyszereit, mégsem sikeres a terápia, és például hiába növeli tovább az orvos a dózist, elmarad a várt hatás – emögött állhat az, hogy az étrend-kiegészítő blokkolja a gyógyszer hatását.
Lugasi Andrea azt ajánlja, hogy olvassa el mindenki azt, ami dobozra van írva, néha ugyanis feltüntetik, hogy milyen betegségek mellett nem szedhető az adott termék – leggyakrabban a magas vérnyomásban szenvedőket figyelmeztetik. A dobozt pedig mindaddig tartsa meg, amíg szedi a készítményt!
Ha egy családban előfordul vesebetegség, akkor különösen figyeljünk arra, mit szedünk be, és ebben az esetben nem árt, ha szűrésen is rendszeresen részt veszünk – hangsúlyozta dr. Török Szilárd nefrológus (vesegyógyász). A nefrológus szakorvos hozzátette, hogy sajnos sokszor vonzó a csomagolás is, és mivel szeretnénk az egészségünkre odafigyelni, ezért hajlamosak vagyunk bedőlni az ígéreteknek, hogy egy-egy készítmény megoldja a problémáinkat. „Egyszerűbb tablettát szedni, mint egészségesen élni” – mondta a nefrológus.