– Kiből lehet ministráns?
– Aki azonosulni tud az értékrenddel. A II. vatikáni zsinatig csak általános iskolás korú fiúk lehettek, ma már lányok is vannak közöttünk. Az élő istenhit egyértelmű alapkövetelmény, de a testi és szellemi érettségre, rátermettségre mindenkinél a korosztályának megfelelő mértékben számítunk. A szentmise méltóságához hozzátartozik, hogy fegyelmezetten ministrálunk, ezért van alsó korhatár. Kimondott felső nincs, de minden ember életében eljön a pillanat, amikor átadja a helyét az utána következő generációnak. Ez kinek-kinek már a gimnáziumi évei alatt elérkezik, másnak a házasságkötés a fordulópont.
– Mi „hozza be” a gyerekeket a számítógép és az okostelefon mellől?
– Kisebb korban szerintem azért szeretnek ministrálni, mert testközelből látnak mindent, ami az oltárnál történik. Visszaemlékezve, nekem óriási élmény volt, hogy beléphettem a sekrestyébe, ahová azért akárki nem. Amint egyre nagyobbak lesznek, változhatnak a motivációk. Remélem, hogy az is szerepet játszhat, hogy a ministrálással kapcsolatban csupa jó élmény éri a gyerekeket. Minden ember arra vágyik, hogy szeressék, hogy érezze, ő fontos, szükség van rá. Aki ministránsnak áll, ezeket gyakran tapasztalhatja.
– Milyen korú és hány oltárszolga „dolgozik” most a kezed alatt?
– Kis elsős kortól egészen az egyetemista korig, mintegy harmincfőnyi aktív ministránsból áll a csapatunk a Krisztinavárosban. Persze nem mindenkivel ugyanolyan gyakran találkozni, de Isten mindig gondoskodik arról, hogy megfelelő emberek szolgáljanak az oltár körül.
– Milyen elfoglaltságot jelent ez egy gyereknek?
– Több évtizedes hagyomány, hogy pénteken az esti szentmise után tartjuk a ministránsgyűlést. Egy-egy ilyen, imádsággal kezdett háromnegyed órás alkalommal az elméleti és gyakorlati ismereteket bővítjük, és természetesen a játék sem maradhat el. Mivel egész héten kijutott nekik is a tennivalókból, nem ritka, hogy nagyon fáradtak már ekkorra, ezért idén ősszel elindult egy másik rövid foglalkozás, vasárnap a diákmise után a kicsiknek. Arra próbáljuk szoktatni őket, hogy ne csak „hétvégi keresztények” legyenek, akik a vasárnapi szentmisével letudják a „kötelezőt”. Egy igazi ministráns hetente többször, így legalább egy hétköznapon is ministrál. Ilyenkor, advent idején népszerűek a hajnali rorate szentmisék is, iskola előtt.
– Menjünk be! Mi szabályozza a ministránsok templomon belüli mozgását?
– A római liturgiának megvannak a maga kötött szabályai. Ezen belül természetesen az egyes templomok belső szerkezete is meghatározó arra nézve, hogy mit hogyan lehet megvalósítani. A már említett zsinat sokat változtatott. Nálunk például – Krisztinavárosban – teljesen körüljárható az oltár, ami miatt sok más templomban nem megvalósítható mozgásokra is lehetőségünk adódik. Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy kiváló elődeimtől nagyszámú értékes és hasznos tapasztalatot örököltem arra vonatkozóan, hogy miként lehet az egyes liturgikus események tevékenységeit méltón elhelyezni a szent térben, a feladatokat praktikusan szétosztani a ministránsok között. A kevés alapelv közé tartozik, hogy ahol már áll valaki, oda ne akarjunk magunk is odatolakodni, vagy hogy a papnak nem mondjuk, hogy menjen arrébb.
– Hány ministráns tud elvégezni minden feladatot egy misén?
– Ketten kényelmesen megoldanak mindent. A semminél persze azért jobb, ha van legalább egy ministráns, de úgy már egy-két trükkre szüksége lesz, ezért az egyedül ministrálást külön tanítjuk.
– Miket kell megoldani? A padból legtöbbször csak akkor látszik a ministránsok munkája, ha valamit elrontanak.
– A kicsik lehetnek facesek (fáklyások), perselyezők vagy szentáldozásnál tálcások. A nagyobbak közül ketten vezetik a faceseket, ők a ductorok. Ünnepi miséken elöl halad a turifer, kezében a füstölővel, mellette a navicularius a tömjénszemekkel. Mögöttük viszi a körmeneti keresztet a crucifer, két oldalán egy-egy acolythus, kezükben gyertyatartós gyertyával. A szentmise főcelebránsa körüli szűk asszisztenciát a librifer (könyvmester), a ceremonarius (a liturgia vezető ministránsa) és két diaconus alkotja. Idén ismét olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nálunk szolgál, úgymond gyakorlatozik egy felszentelt diakónus, vagyis „utolsó stádiumú” papnövendék. Az oltár ünnepélyes, mise alatti előkészítéséért az offeransok felelősek. Modern korunk életre hívta a micrifer szerepkört, ő a kézi mikrofon tartásáért, rendelkezésre állásáért felel. Ezek között a szerepek között vannak „kötelező” elemek, és vannak az ünnepélyesség kedvéért, időnként betöltendő feladatkörök is, ilyen például a két csengető asszisztens. Mint említettem, törekedünk rá, hogy mindenkinek jusson feladat, de ha alkalomadtán túl kevesen lennénk, kialakultak már a bevett szokásaink az egyes szerepkörök ügyes összevonására.
– Jön karácsony, hogyan mozdíthatók ki a téli szünetben a diákok az ünnepi szertartásokra?
– Akkor kezdjük a legismertebbel, az éjféli misével. Ennek csak az időpontja különleges, ministráns szempontból nem különbözik egy megszokott szentmisétől. Másnap, karácsony ünnepén délelőtt van az ünnepi szentmise. Ekkor – létszámtól függően – úgynevezett nagy asszisztenciával készülünk. Ez többek között magában foglalja a tömjénfüstöt, a több csengőt, a gyertyásokat, valamint az oltár előkészítése is ünnepélyesebb formában történik. De egy nem kezdő ministránsnak a karácsonyi szolgálat nem okozhat gondot, hiszen a szentmise állandó részei ugyanúgy követik egymást, egyedüli változás a dallamokban, a szövegekben, valamint az oltárterítő és a miseruha színében van. A mi szempontunkból nagyobb szellemi és akár fizikai kihívást a húsvétot megelőző nagyheti szent három nap liturgiája jelent.
A ministráns szavunk a latin eredetű ministrare szolgálni szóból származik. A ministráns az, aki az oltárnál szolgál. Érdekességként érdemes megjegyezni, hogy ugyanebből szóból eredeztethető a szintén latin minister (szolgáló, segítő) is.
– Miért lettél ministránsvezető? Hogyan kamatozik az itt szerzett tapasztalatod az életben?
– Életem első ministránsvezetője minden év első ministránsgyűlésén „dolgozatot” íratott velünk. A kérdések arra vonatkoztak, hogy milyen elérhetőségeken tudja fölvenni a kapcsolatot szüleimmel. Akkoriban még nem volt internet, mobiltelefon, de erre a papírra kellett felírni, hogy a több vasárnapi és hétköznapi szentmise közül ki melyiket vállalja, hogy őrá azokon az alkalmakon mindig lehet számítani. És furfangosan feltett egy olyan kérdést is, hogy szívesen lennél-e majd egyszer vezető. Ha jól emlékszem, a sok évből talán egyszer válaszoltam igennel, az is régen volt.
Érettségiző koromban kaptam egy határozott felkérést, hogy vállalnám-e, hogy segítek a ministránsok vezetésében. Pár évvel korábban elvégeztem egy cserkész vezetőképzőt, adódott a lehetőség, hogy kamatoztassam, amit ott kaptam. Ennek idestova hat éve. Szerencsére, azóta sem maradtam egyedül, igaz változások mindig vannak. Jelenleg egy jó barátommal és menyasszonyával hárman vezetjük a nagyokat, és nagy örömünkre a kicsik vezetését két „saját nevelésű” gimnazista fiú nemrég elvállalta. Remélem, ők is megtapasztalják majd a jól végzett munka örömét. Vezetőnek lenni felelősséggel jár. Magunkkal szemben magasabbra kell tenni az elvárások mércéjét. Előre kell gondolkodni, hogy soha ne érjenek meglepetések. A ministránsvezetőségemet hálás feladatnak és jó önismereti tanfolyamnak élem meg.
– Biztosan voltak azért „sztorik” is...
– Először voltam turifer, nem tudtam még, hogy nem szabad megfogni a turibulum, a füstölő alját. Jól megégettem a kezemet. A nagyszombat esti, húsvéti vigília szentmisén egyszer a plébános atya keze beleakadt a mellette haladó ministráns fejébe, akire így ráfolyt szinte az összes szenteltvíz. De kellett már leeső szoknyát újra felkötni vagy kiborult parazsat lerúgni a szőnyegről. Szintén húsvét éjjelén történt, hogy a legkisebb ministránsunk elaludt, s mikor felébredt, nem tudta hol van, ezért az anyukáját szólította. Természetesen, ő is részt vett a szentmisén, ezért hamar elmúlt az ijedtség, amikor meglátta. A szinte mindennapos apró bakikkal megtelne több oldal is. A legszebb pillanatok azonban azok, amikor látja az ember a fáradozás eredményét, a mosolygó ministránsok ügyes, pontos és méltóságteljes mozdulatait az oltár körül.
– A templomon kívül mit csinál a ministráns? Mondjuk több ministráns együtt.
– Lehetőségeinkhez mérten törekszünk rá, hogy közösséget formáljunk a ránk bízott gyerekekből. A rendszerváltozás előtt, amikor tiltott volt a gyülekezés, a ministránsok csoportja erős, értékes és megtartó közössége volt az akkori gyerekeknek. Mára belőlük és templomunk énekkarának hasonló közösségéből alakult újjá a plébánia cserkészcsapata.
Napjainkban – mondhatni szerencsére – számos szabadidős elfoglaltság közül választhatnak a szülők gyermekeik számára. A ministránsaink közül is többen komolyan sportolnak, zenélnek. Ennek a sokszínű csoportnak a közös értékrendje az élő Istenbe vetett hit. Azt szeretnénk elérni, hogy az azonos értékrendű gyerekek megismerjék, megszeressék egymást, hogy mindig számíthassanak egymásra. Erről van tapasztalatuk az oltár körüli szolgálatban, ahol számos feladatot csak összedolgozva tudnak ellátni. Ezen felül egy-egy évközi kirándulással, közös karácsonyi, húsvéti ünnepléssel, vagy most például Luca napi búzaültetéssel próbáljuk őket közelebb hozni egymáshoz. Szívmelengető érzés, amikor a pénteki foglalkozás vagy a szentmise után nem egyből rohannak világgá, hanem a sekrestye bejárata előtt tovább játszanak, beszélgetnek, s ha elfáradtak, együtt mennek hazafelé.
